Miért nincs igazi baloldal?

Hajléktalan kérdés

Arold Péter
Két évvel ez előtt, „szerencsém” volt a munkámból adódóan, egy hajléktalan szálló kártevő mentesítéssel kapcsolatos munkálatok felmérésére. A szálló a Budafoki úton volt és 4 emelettel rendelkezett, abból két emelet állandó szállólakókkal, két emelet ideiglenes lakókkal volt tele. Láttam már sok-sok épületet, lakást, szállót, ahol ilyen munkát végeztem. Nem volt meglepetés. Gyakorlatilag már az elején kiderült, hogy nincs lehetőség teljes kártevő mentesítésre, hiszen eleve az anyagi hátterük nem volt meg az üzemeltetőknek, egy mindenre kiterjedő mentesítésre. Az ilyen munkák több napot vesznek igénybe, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva az ott lakókat, hiszen hová mentek volna. A lakók életvitele és a hozzáállása is nehezítette volna a teljes mentesítést, hiszen hiányzott belőlük, az alapvető higiéniás hozzáállás. Persze maga a szobák mérete és az ott elhelyezett személyek száma is nem állt arányban egymással, így nyilván nehéz volt betartani a szabályokat.
Hogy miért írom le mindezt? Mert meggyőződésem, hogy a fedél nélküliek túlnyomó része ezek miatt a körülmények miatt nem akarnak szállóra menni. Szabályok vonatkoznak egy egyszerű család életére is, nem még egy túltöltött szoba személyeire.
Ezekben a szállókban mind a biztonság, mind pedig a tisztaság kérdéses. Nem mindegy, hogy ugyan azzal az értékeddel (akár egy cipő) hagyod el reggel a szállót, és nem marnak e szét éjszaka a poloskák.
Az állam most 8 milliárd forintot különített el erre a célra. Kevés, vagy sok? Kinek a kötelessége a maguk hibáján kívül ilyen helyzetbe került emberek megsegítése? Az államé, vagy a civil szervezeteké? Vajon lehet e arra kötelezni az embert, hogy a megszokott életvitelénél másképp kelljen élnie? Megszokott életvitelnek hívjuk, vagy nevezzük a hajléktalan életmódot?
Megkérdeztek e egyetlen hajléktalant is ebben a kérdésben. Mik azok a problémák, amik miatt nem akarnak bemenni? Meg tudja e oldani az állam a problémákat? Meg akarja e oldani a problémákat?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .