Megszűnt a lakás-előtakarékossági támogatás

A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket. Az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.
A képviselők 125 igen szavazattal, 49 nem ellenében hagyták jóvá a fideszes Bánki Erik javaslatát. A kormánypárti politikus indítványában hangsúlyozza, a Fidesz-KDNP nemzeti ügynek tekinti az otthonteremtést, ami családtámogatási politikájának egyik fontos pillére. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az állam több mint húsz éve támogatja a lakás-takarékpénztárakat, azonban ez a megtakarítási forma nem szolgálja eredményesen az otthonteremtési célokat, miközben a szolgáltatók az állami támogatás egy részén is „extraprofitot realizálnak”.
A lakástakarék-program mára egy az állam és az adófizetők számára költséges, de nem hatékony konstrukcióvá vált: miközben az összes öngondoskodási megtakarításnak csak az egyharmadát teszi ki a lakástakarékban tartott összeg, addig az összes ilyen jellegű állami támogatás háromnegyede kerül évente a lakás-takarékpénztárakhoz – fejtette ki.
MTI