A riogatásnak vége

Hónapok óta azzal riogatta Budapest népét, hogy nem biztos, hogy elindul a harmadik ciklusért. Tarlós döntött. Indul, de nyilván feltételekkel. Lássuk.
Közölte: jelentős megkötéseket fogalmazott meg a folytatáshoz. Ilyen a Közmunkák Tanácsa mintájára létrehozandó Budapesti Fejlesztési Tanács, a közvetlen főpolgármester-választás, az, hogy a közszolgáltató cégek a fővárosnál maradnak, a 3-as metró felújítása be lesz fejezve. Életkorára vonatkozóan hozzátette:
„ha az ellenzéki szimpatizánsok által ajnározott Soros György 88 évesen dédelgethet kéretlen nemzetközi terveket, akkor 70 évesen miért ne lehetnének valakinek progresszív tervei a saját városával”. 
A GARANCIÁKRÓL SZÓLVA TARLÓS FELIDÉZTE, HOGY KÉT HETE VOLT EGY NAGYON HOSSZÚ MEGBESZÉLÉSE ORBÁN VIKTORRAL. A MEGBESZÉLÉSRŐL HOSSZÚ EMLÉKEZTETŐ KÉSZÜLT, MINDKETTEN ALÁÍRTÁK. EZ TÖBB MINT GARANCIA, TETTE HOZZÁ.

Tarlós Orbán
index.hu fotó: Huszti István

Egy darabig úgy tűnt, hogy a miniszterelnök hiába akarta az újraindulást. Júniusban egyre több jel mutatott arra, hogy Tarlós nem fogja vállalni az újabb megmérettetést. Például az, hogy a Fidesz mintha már a Tarlós nélküli időszakra készült volna: egy kormányközeli közvélemény-kutató olyan, hosszabb, 15-20 kérdéses telefonos felmérést végzett budapesti választók körében, amelyben kifejezetten arra kérdeztek rá, elfogadnák-e a válaszadók, hogy a kormányzat nevezze ki a fővárosi önkormányzat első emberét.
Mivel korábban Tarlós többször is kifejtette, hogy csak akkor vállalja tovább a pozíciót, ha marad a közvetlen főpolgármester-választás – azaz nem a közgyűlés tagjaiból választják ki a főpolgármestert, illetve azt nem a kormány nevezi ki –, ebből arra lehetett következtetni, hogy közölte a párttal a nemleges választ.
Az index.hu nyomán. Olvassa el náluk is

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .