NER. Nézzük.


Ronald J. Tromf
NER. Nézzük. Nemzeti Együttműködés Rendszere. Orbán Viktor miniszterelnök illetve a kormánya szerint a 2010. áprilisi országgyűlési választásokon új társadalmi szerződés köttetett, amellyel egy új rendszer megalapításáról döntöttek. Ennek a rendszernek az elnevezése a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Mi ebben a hiba? Mi volt előtte? Voltak – e felelős minisztériumok és élén miniszterek, akik éves keretből próbálták fenntartani az alájuk tartozó egységet. Ugye volt egészségügyi minisztérium, oktatásügyi minisztérium, közlekedésügyi minisztérium stb. Ugye a kormány 2010-előtt a költségvetés megtárgyalásakor kiosztotta a minisztériumok felé azt a felhasználható keretösszeget, amire a költségvetés szerint szükség volt. Dióhéjban.
Most, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében a Századvég Alapítvány − a Fidesz-kormány által támogatott politikai-elemző intézet − szerint az „absztrakt ideológiákat” a „nemzeti ügyeket szem előtt tartó, pragmatikus kormányzás” váltja fel.
„Kritikusai szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszere részben meghagyja az állampolgárokat abban a tudatban, hogy az állam működése demokratikus keretek között, demokratikus döntések alapján történik, miközben csökkenti a választási lehetőségek számát, kereteket állít fel a megadott lehetőségektől eltérő döntési lehetőségek korlátozására, és a szabad döntés lehetőségét felcseréli a szigorú keretek közötti, szabályozott szabad döntésre”
Én azt gondolom, hogy ezt lesarkítva a következő dolog áll fenn. A kormány mindenkor szabadon rendelkezik az adófizetők (vállalkozók, cégek, magánszemélyek) adójából, az EU által biztosított pályázati keretekből, magához vonva az elhíresült pályázati rendszerben történő pénzelosztást felügyelő szoftvert, igen homályos körülmények között,
„hiszen a jog átadása utáni nap elhunyt Komáromi András üzletember, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa. Szombatig jogtulajdonosa volt a cég legfontosabb termékének, az EMIR-nek. Ez az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását. Komáromi nem volt beteg, 47 éves volt. Közeli barátai szerint nagyon megviselte a cég eladása körüli vita, és nem kizárt, hogy váratlan halála összefügg.” – ezzel. 444-hu
Azóta gyakorlatilag senkinek semmilyen rálátása nincs az ügyletekre. Csak a Fidesznek. Megjegyzem, az EMIR megszerzés a Gyurcsány kormányban is felmerült, de visszaléptek.
Az EMIR-rendszer egyébként nem is működik már, a 2014-2020 közötti uniós ciklusra egy másik rendszert fejlesztettek ki az EU Strukturális és Kohéziós Alapjának magyarországi felhasználásának monitorozására. (Akkor miért kellet kiverni 2010-ben Komáromiból?
De számomra nem ez a lényeg. A magyar költségvetés már az első fél évben elköltötte azokat forrásokat, melyeknek az év végéig ki kellene tartani és ezt Matolcsy is tudja. A kormány előre elköltötte a brüsszeli pénzt. Aggódik az idei költségvetési hiány tarthatósága miatt a Költségvetési Tanács. A Kovács Árpád KT-elnök és Matolcsy György MNB-elnök által jegyzett dokumentum szigorúbb költségvetési gazdálkodást kér a kormánytól – adta hírül a napi.hu
hiánycél teljesíthetőségével kapcsolatban viszont aggódik a KT, ami az első félévi adatok ismeretében érthető. Július végén az államháztartás hiánya 1420,5 milliárd forint volt – ami az egész évre engedélyezett 1360,7 milliárd forint 104 százaléka volt. (Azóta kiderült, hogy augusztusban tovább nőtt a hiány.)
Összességében. Egy kérdést tehetnék fel. Mi volt jobb? A 2010-es év előtti költségvetési rendszer és az átláthatóan működő minisztériumi felállás, vagy a jelenleg működő NER, mire semmilyen rálátása sincs az ellenzéknek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .