Totális leszámolás az LMP-nél

Mondom én

Arold Péter
Várható volt. Míg a Jobbiknál a cuki pártot tolták előtérbe és a kemény magot eltávolították a vezetésből addig az LMP-nél a pártfegyelmet megsértő politikusokat tettek félre évekre. Szél Bernadett volt miniszterelnök-jelöltet 3 évre eltiltották minden párttisztségtől de Szélnek nem kell lemondania a döntés után, megengedték, hogy az eltiltása ellenére párttisztséget viselhessen.  (röhej)

A Moldován László által vezetett etikai bizottság azért büntette meg a társelnököt, mert az április 8-i választás előtt tárgyalt a választókerületi visszalépésekről, azaz szervezte a koordinációt, amivel  szembe ment a kongresszus és a politikai tanács döntésének.  Igaz, ha nem lett volna koordináció az ellenzéki pártok között, valószínűleg az LMP jelöltje sem tudott volna egyéni mandátumot szerezni a Belvárosban.  írja  444.hu

Mintha a Fidesz kottájából játszana az LMP etikai bizottsága és a Jobbik is, hiszen minden valamire való tisztségviselőt kigolyóznak az ellenzéki pártokból. Ungár Péter is terítékre került, hiszen a Ron Werber féle kavarás miatt., hiszen Ungárnak nem volt jogköre arra, hogy bármilyen szerződést is aláírjon a tanácsadóval.
Ez tendencia. A választások előtt az MSZP-s Molnár Gyula sem egyeztetett a párttal, amikor a Fodor féle Liberálisokkal paktál, évi több tízmillió forintot ígérve, ha  pályára kerülnek. (Ha belegondolok akkor ez annyit jelentett, hogy akkor adok pénzt, ha  rám szavaztatod az embereidet. Ez mi?)
Ebből is kiderült, hogy az ellenzék gyakorlatilag semmilyen ötletel nem rendelkezett amikor a kormányhoz akart ülni. Erre van még egy jó  példa. Schmuck Andor a szép korúak megmentője 4 évvel ez előtt a választási törvényeket kihasználva 470 milliót szakított le pártjának indításával. Jó magam akkor tájt még hitt abban, hogy van remény. Hamar elszállt. A Xénia Láz titkára, aki volt BIT-es (Baloldali Ifjúsági Társulás), 2000 szeptemberében részt vett Az Európai Magyarországért mozgalom megalapításában, az év végén Zámbó Jimmy személyi menedzsereként működött. Schmuckot 2001. május végén az MSZP újpesti alapszervezete fegyelmivel kizárta tagjai sorából. 2004-ben az ő közreműködésével alakult meg a Tisztelet Társasága nevű szervezet. 2012. július 28-án a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnökévé választották. (Veszélyes ember).
Most sem tagadta meg önmagát és kijelentette, hogy tegyük össze a kezünket, hogy a Fidesz maradt. Hát igen. Róla valóban elmondható, hogy ízig-vérig ellenzéki.
Tehát jelenleg így áll az ellenzék krémje. A 0 pontos Fodor féle Liberálisok és a Bokros vezette MOMA megmutatta, hogy egy esetleges összefogást milyen módszerekkel lehet szétverni.
Találkoznak 2022-ben. Ha hagyjuk. Addig a Fidesz robog tovább.

Montage: kormanyvaltas.hu