Nos. Nekem személy szerint számít egy jobboldali szavazó véleménye is, ezért közlöm le ezt az olvasói levelet
‘Azon elmélkedtem egy sort, hogy hány magyar ember élhet a világon. Tudom, hogy pontosan összeszámolni nem lehet és az is világos, hogy ez túlnyúlik Magyarország határain.
Ahogy túlnyúlik a magyar a Magyarországi határon, úgy túlnyúlnak az érdemek a kultúra a gazdaság ugyanakkor az érzelem, az értelem is. 2018. április 8. A magyar elment és szavazott, mint eddig oly’ sok alkalommal, amikor szabadon megtehette.
Azon is elgondolkoztam, hogy bár a szavazás eldőlt – olyannyira, hogy már hivatalos győztes is van – vajon akik nem a győztest támogatták azok kevésbé magyarok-e. A válasz egyértelmű hogy NEM. Az is egyértelműnek tűnik, hogy az elmúlt idők minden egyes pillanatát közösen alkottuk közösen éltük meg és az érdemünk is közös. Az ezért kapott „jutalom” szintén együtt, közösen elviselendő, vagy végig élvezhető.
Az, egy más kérdés, hogy ezen belül egyes személyeknek mekkora feladata, mekkora húzóereje és mekkora felelőssége volt. A napnál világosabb, hogy voltak idők amiket „elkúrtunk”. Voltak idők, amelyeket nem csak, hogy kicsit, hanem nagyon is. Volt olyan is, amikor jobbra borulás majdnem lesodort minket az igaz útról és volt olyan is amikor sírva, összetörve álltunk, mert elveszítettük a Mennyország kapujának kulcsát és senki nem tudta megmondani hogy mi volt a baj. Az megint egy más kérdés, hogy a világon a legtöbb ember szeretné megúszni a felelőségre vonást és legtöbbször szinte zsigeri reakcióval ha épp’ elszámolni kellene akkor lehazudná a napot is. Emberek vagyunk és az ember soha nem volt és soha nem is lesz bűntelen.
De tűrni kell-e vajon a rosszat, a bűnt, a hazudozást? A válasz egyértelmű, hogy SOHA. A vétkeseket érdemes felelősségre vonna, kapják meg a büntetést. Ezt pedig tegyük – bármely oldalon is legyen az – higgadtan és nem csak a jogszabályok betartásával, hanem az igazságosság lelkével.
De vajon akik tévednek, vétenek, azok nem emberek? Azok nem embertársaink? Azok nem rokonaink, barátaink, ismerőseink? Nem magyarok? A válasz egyértelmű: DEHOGYNEM.
Tudom, hogy nehéz. De akik most 2018. április 8-án vesztettek azok ugyanolyan magyarok mint mi. Természetesen bántó a jobboldalinak az amit tesznek de ugyanolyan bántó a baloldalinak is amit lát a jobboldalon. Nem tudom átérezni azt amit ők éreznek én merőben mást érzek: boldog vagyok. De mivel ő ugyanolyan ember, mint én leszek szíves megérteni vagy legalább megpróbálni megérteni. Valahol az ő munkája ugyanúgy beleszámít abba a sikerbe, amit egyébként szerény véleményem szerint ez a kis ország Európa közepén itt végbevitt. Ha csak 3 millió magyar emberke tenné lelkesen a dolgát – hozzá téve hogy nekik sincs aranyból a fütykös és ők sem hordják mindannyian és mindig maguknál az igazság ékkövét – akkor ez a csoda ami egyébként mostanra véghezment nem lenne a fasorba sem. Az a helyzet hogy kelletek hozzá mindannyian kedves baloldali emberek, baloldali magyarok. És a nagy testvérharc, haver párbaj és kocsmai bal-jobb oldal közötti dulakodás közt, egy-egy másodpercre azért gondoljuk bele: ha néha egy irányba nekifeszül a magyar azért az hatalmas erő! És a siker ha kemény verejtékkel is bár de megjő, előbb-utóbb arathat a végén a magyar is bőn, szőlőtőkéjének borát, gabonáinak kenyerét élvezvén.
Fájó látni azt a megosztottságot, amit nap-nap után kell elszenvedni azért mert inverz mágnesharcot vív a magyar. Pedig a mágnes is tudja hogy ha a két ellentétes pólus erősen egymásba kapaszkodna akkor olyan erővel tapad egymáshoz hogy azt senki Európában de még az egész világon sem tudja szétválasztani. Érdemes okulni a mágnes példáján és kevesebbet csatározni még a szavak harci mezején is. Csak elvesztegetett idő a helyett hogy mindenki tenné a dolgát.
Nem mondom kell négy évente ez a kis puskapor, kell egy is feszültség. De ha az azt követő négy évek egésze folytonos csatározásokban merül csak ki és az utjain a „magyarok vérétől vöröslik” az ország köve ami ráadásul magyaroktól ütéseitől – nem vizsgálva a felbujtókat – szenved el az több mint bajos.
Hogy mi a megoldás? Nem tudom. Nem az én feladatom és szakterületem ezt kitalálni. De az hogy nem nyugszik a magyar az fölöttébb szomorú. Magyarok! Mindannyian kellettek a sikerhez.
Egy jobboldali szavazó tollából’