Álmot láttam

Mondom én

Engem már régen nem a végeredmény érdekel. Olvastad, megírtam. Engem az nyugtalanít, ahogy odáig eljutottak. Bár a közmondás mondja. A győzelemért mindent. És a győztes hatalommal bír. ÉS vissza is élhet vele. Na! ttt ez történt.
Most a civileket nyírja ki, hiszen tudja, hogy az ő civiljei végezték ki az akkori balos kormányt. Lásd be. A másik oldal is rendelkezik civilekkel. Akár Soros, akár nem. Orbán célja, megsemmisíteni a rá legnagyobb leváltó erővel rendelkező civil szerveződéseket. Itt addig fog tüntetni az a szervezett tömeg, míg a polgár meg nem unja a folyamatos útlezárásokat, mire a kormány keményebb eszközökhöz nyúl amire a külföldi nyugat felfigyel, A Fidesz-t kizárják a Néppártból, vagy miből, aztán a lé nem érkezik az EU-tól, és szétszéled a banda. De! Ha Viktor szervezete már nem bírja a stresszt, és nyugalomba vonul – jó esetben – megkezdődik a koncért való küzdelem. És oda az álom.
Oda Viktor álma, hogy Európát ő mentse meg az iszlám térhódítástól. De a történelem mint mindig, most is újrajátssza a múltat. Európa bukik. Csak a V4-ek maradnak talpon és egy véres hamun fog újra felépülni Árpád apánk, és István király álma. Egy egységes magyar-lengyel-cseh és szlovák birodalom. Jönnek a vajdaságiak, erdélyiek, jönnek a osztrák sógorok. És lesz egy nagy-nagy nemzetállam, mely Ungarisztán néven – hiszen mi keletről jöttünk – fog szembeszállni a dekadens nyugattal. És ez így fog menni 1000 évenként. De lehet, hogy az Iszlámiával? Mert addigra ott már az lesz. És akkor Kelet fog harcolni Kelet ellen.

Megosztod?