Babakötvény a határon túlra

Aroldo


 
Arold Péter
Kedves Fidesz agytrösztök. Engedjétek meg, hogy jelezzem abbeli félelmeimet, hogy az erdélyi magyarság felé tett jóindulatotok (sicc!) itthon vissza fog nyalni. Nyilván tudjátok azt is, hogy a még nem elme roggyant itthoniak teljesen tisztában vannak azzal, hogy miért is ez a nagy jóindulat. Többször írtam már itt ezeken az oldalon is, hogy ez egy rendszerbe iktatott szavazatvásárlás. amit a törvény tilt. Ti pénzt adtok szavazatokért.
Idáig sem néztem jó szemmel, hogy mindenfelé osztogatjátok a mi kiadásainkból, adóforintjainkból beszedett milliárdokat „Nemzeti Konzultáció” nélkül. De, hogy most arcátlan módon kiterjesszétek a babakötvény programot nem Magyarországon lő emberekre, hát az már egy aljas és átlátszó húzás.
Mi lenne, ha egyenesen hadat üzennétek Romániának és visszakövetelnétek Erdélyt? Miért ilyen sunyi, beszari módon intézitek megint a dolgotokat? Miért hiszitek, hogy ezt addig fogjátok csinálni, amíg világ a világ?
Magasan lekakilom a DK-t, és a töketlen ellenzéket, de azért olvasni és értelmezni szoktam olyan írásokat is, melyek esetleges írói nem éppen felelnek meg az érdekeimnek és annak képviseletének de Ágnes asszony és a DK tiltakozásával egyet kell hogy értsek. Idézem az OLKT írását
 

Vadai Ágnes a DK alelnöke szerint Semjén Zsolt bejelentette, hogy a jövő évtől kezdve a 42 ezer forinttal járó babakötvényt és a 62 ezer forinttal járó anyasági támogatást megkapják a határon túli magyarok is. Azt is hozzátette, hogy a demográfiai helyzet javítása érdekében mindent kiterjesszenek azokra, akiknek nincs magyarországi lakcíme.
A Demokratikus Koalíció tiltakozik, hogy amíg Magyarországon gyermekek éheznek, és emberek telente saját lakásukban fagynak meg, addig a kormány szociális támogatásokat terjesszen ki a határon túlra. Négy és fél millió magyar ember él a szegénységi küszöb alatt, a kormánynak elsősorban az ő helyzetük javításával kellene törődnie. A magyarországi demográfiai helyzetre ráférne a javulás, de a Felvidéken, Erdélyben vagy a Vajdaságban születő gyermekek ennek a problémának a megoldásához nem járulnak hozzá, hiszen sem adót, sem járulékot nem itt fognak fizetni: ha netán elhagynák szülőföldjüket, akkor sem a Szlovákiától, Romániától leszakadt Magyarországra fognak költözni.
A Fidesz folytatja a határon túli magyarok szavazatainak költségvetési forrásokból történő fölvásárlását. A DK fönntartja javaslatát: ne szavazhasson Magyarországon az, aki soha nem élt itt és nem viseli szavazata következményeit.
Semjén bejelentése arra enged következtetni, hogy a gyest, a gyedet, a családi pótlékot és családtámogatási rendszer összes többi elemét is ki akarják terjeszteni határainkon túlra, ez pedig az államháztartás összeroppanását eredményezné.

Semjén volt keresztény ügyi szaktárs,  lovon parádézó bevonuló, egyesek által plagizáló politikus mire alapozza, hogy a mi demográfiánkat fogja növelni, egy a Vajdaságban, vagy éppen Erdélyben született gyermek? Szívesen elmondom, amire gondolok. A kettős állampolgárság megadásával, alanyilag jogot kaptak arra, hogy nekik is járjon a kedvezmény, vagy a program adta lehetőség. A születendő gyermek automatikusan megkapja a szülei által a magyar állampolgárságot. Rendben. De az ott akkor is Románia marad.  Továbbá. A pénzt, hol fogják elkölteni? Átruccannak Békéscsabára, vagy Gyulára, esetleg Romániában költik el ott növelve a román gazdaság bevételét? Ez a Semjén egyszerűen elmebeteg, vagy csak nekifutásból hülye?
Vagy én vagyok hülye és nem értem az új szelek szavát, amit már Dr. Semjén Zsolt úr befújdogált?

„Ez üzenet minden magyarnak a világban, hogy bármi történik, Magyarország a hazájuk, Magyarország tárt karokkal várja őket”
Vagy:

„Ugyanazt kell csinálnunk, mint Izraelnek. Izrael állam lényege az, hogy minden zsidó, bárhol él a világban, biztos lehet abban, hogy van egy ország, van egy hazája, és ha valahol üldözik, akkor oda haza tud menni, és az az ország minden körülmények között, minden látható és nem látható befolyásával meg fogja védeni”

És minket ki véd meg, és kitől?
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .