Bokros Lajos megmagyarázza

MIÉRT IS INDUL A MOMA ÖNÁLLÓAN A 2018-AS PARLAMENTI VÁLASZTÁSOKON?
Lát Ön „ellenzéki egységet” valahol? És ha kivonná a MoMát az egyenletből, látna? Nos, a MoMa nem állt senkik közé, és főleg nem segíti a Fideszt.
Nem volt, nincs és nem lesz a Fidesznek következetesebb ellenfele nálunk. A MoMa elsőnek kezdeményezte a közös fellépést, jó terve volt, az egyedüli gyakorlatias terv annak megvalósítására (500 nap). Persze volt „szépsághibája”: némi áldozatkészséget követelt volna a pártoktól annak érdekében, hogy végre leváltsuk ezt a bűnös rendszert. Hamarosan kiderült, hogy ez nem célja mindenkinek, aki ellenzékinek mondja magát.

Mégis: a tárgyalások haladtak is szépen a múlt év elejéig, öt ellenzéki párt egy közös nyilatkozat megfogalmazásnál tartott, amikor is a múlt januárban az MSZP felállt a tárgyalóasztaltól.
Onnan a folyamat megszakadt és mindenki elkezdett külön, a saját képzelt érdekei szerint politizálni , szövetségeket kötni, majd felmondani, szétkommunikálva minden lehetséges komoly tárgyalást, lehetetlenné téve minden valódi együttműködést. Végül a két nagyobb párt alkut kötött egymással a „kicsik” rovására, elhatározva, hogy a legjobb lesz, ha azok eltűnnek.
Közel egy évig áltatták a MoMá-t különféle ígéretekkel az együttműködéssel kapcsolatban, hogy aztán amikor ezért tenni lehetett volna valamit, azt mondják, „nem ér a nevem”, és választási matematikára, elveszett töredékszavazatokra, egyebekre hivatkozva elálljanak a megállapodástól, vagyis láthatóan csak az érdekelte őket, hogy ha lehet, eggyel-kettővel több helyük legyen Orbán parlamentjében. Akár egymás rovására, teljes tudatában, hogy megbékéltek „őfelsége ellenzéke” megalázó szerepével.
A MoMa ennek ellenére még ma is – az utolsó pillanaton túl is – nyitott a megegyezésre. Ám partner nélkül ez nehezen fog menni. De ha már Ön az együttműködést hiányolja a nem létező „ellenzéki egységgel”, miért nem kérdi meg az LMP-t, miért zárkózik el az együttműködéstől kezdettől fogva, miért nem kérdi a Momentumot ugyanerről, vagy miért nem kérdi meg a két „nagyot”, ők miért zárkóznak el az Együtt-tel való megállapodástól is?
Az lett volna a cél, hogy minden kerületben egyetlen jelölt, a legesélyesebb induljon. Ön látja ennek nyomát? Van 1-2 választókerület, ahol a helyiek eldöntötték, hogy egy-egy független jelölt mögé fognak állni, ott ez megtörtént.
Ilyen körülmények közt, ha a MoMa nem indul, kire szavazzanak az egyedül a MoMa képviselte értékrend hívei?
Nincs „ellenzéki egység”. Így a MoMa dolga az, hogy az Orbánt elutasító, szabadság- és versenyelvű, piacbarát, nyugati elkötelezettségű, ám nem baloldali embereknek (akik mégiscsak sokan vagyunk, az ország negyedét kitesszük) legyen képviseletük a parlamentben.
Bokros Lajos
elnök
Modern Magyarország Mozgalom
Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .