A régi Fideszből semmi sem maradt

szelSzél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a régi, egykor liberális, aztán polgári Fideszből semmi nem maradt, egy kommunista párt lett.
Az LMP társelnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal támasztotta alá, hogy a Fidesz minden egyes alkalommal leszavazta az ügynökakták nyilvánosságra hozásáról az LMP által beterjesztett javaslatot a Parlamentben.
Állításukat igazolja az is Szél Bernadett szerint, hogy a Fidesz már nem tud különbséget tenni az állami vagyon és a saját vagyona között, “ipari szintű” korrupció van, amelynek semmi köze a Fidesz által említett új nemzeti tőkésréteghez. A nagyobbik kormánypártnak Szél Bernadett szerint a saját működése fenntartása miatt korrupciós hátteret kell üzemeltetnie. “Úgy költik a pénzünket, mintha nem lenne holnap” – fogalmazott a képviselő.
A propaganda a harmadik bizonyíték arra, hogy a Fidesz kommunista párt lett – mondta Szél Bernadett, aki szerint ennek a szintje minden képzeletet felülmúl, a Fidesz felépített egy “propagandavalóságot”, ebbe próbálnak visszavonulni, és Orbán Viktor miniszterelnök nem hajlandó vitázni sem.
Kérdésre válaszolva Szél Bernadett hangsúlyozta: a Fidesznek a hatalomért semmi sem drága, ezért az LMP minden ellenzéki párttal együttműködik abban, hogy minden szavazóhelyiségben legyen ellenzéki és civil megfigyelő, aki figyel a választás tisztaságára. “Nagyon aggódom a választás tisztaságáért” – jelentette ki.
A sajtótájékoztatón Ábrahám Júlia, az LMP budapesti 10. egyéni választókerületben induló jelöltje az egészségügy helyzetéről azt mondta, a kormány növekvő bérekről, fejlődő kórházakról, csökkenő várólistákról beszél, ezzel szemben vannak kórházak, ahol hónapok óta nincs onkológiai ellátás, orvoshiány miatt osztályok szűnnek meg és a magyar költenek saját zsebből a legtöbbet egészségügyre Európában. Az LMP kormányra kerülve 50 százalékos béremelést hajtana végre, és fenntartható, igazságos és emberközpontú egészségügyi rendszert hozna létre – mondta Ábrahám Júlia.
MTI/LMP

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .