A választás tétje az, hogy meg tudjuk-e őrizni Magyarországot magyar országnak, vagy pedig hazánk is bevándorlóországgá változik – mondta Hidvéghi Balázs. A kommunikációs igazgató hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy “Nekünk Magyarország az első” szlogennel megindítja kampányát a Fidesz.
A mai nappal megkezdődik a Fidesz választási kampánya, több tízezer aktivista indul el, hogy összegyűjtse az egyéni jelöltek indulásához szükséges támogató aláírásokat; az a cél, hogy minden háztartásba eljussunk a következő napokban – jelentette be Hidvéghi Balázs. Elmondta, a Fidesz a jelöltjeiről szórólapokat juttat el minden postaládába, emellett telefonon, e-mailben is megkeresik támogatóikat, valamint közterületi reklámokkal is megjelennek.
“A FIDESZ SZÁMÁRA MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ, MINDENT MEG FOGUNK TENNI, HOGY MEGVÉDJÜK A HAZÁNKAT.”
A Fidesz kommunikációs igazgatója arról is beszélt, hogy a párt kampányának szlogenje: “Nekünk Magyarország az első”. A választás tétje nem kevesebb, mint az, hogy meg tudjuk-e őrizni Magyarországot magyar országnak, vagy pedig hazánk is egy bevándorlóországgá változik – jelentette ki.
„A Fidesznek Magyarország az első, ezért mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a hazánkat, illetve megakadályozzuk a Soros-terv végrehajtását és a tömeges betelepítéseket” – fogalmazott a kormánypárti politikus. Hozzátette: ebben a küzdelemben a magyarországi ellenzékre sajnos nem lehet számítani; ha ők lehetőséget kapnának rá, habozás nélkül lebontanák a határkerítést és betelepítenék a migránsokat.
Hidvéghi Balázs kiemelte, teljesen nyilvánvaló, hogy az ellenzék pártjai végighazudták az elmúlt éveket ebben a kérdésben. Felelevenítette, először tagadták, hogy létezne bevándorlási probléma, később a kvóták létezését, majd a Soros-tervet is tagadták.
Emlékeztetett arra is, hogy az ellenzék pártjai a kezdetektől fogva támadták a határvédelmet, a kerítés megépítését, a határzárat. Most pedig a választási kampány indulásakor megpróbálják letagadni azt, amit korábban állítottak a kerítésről, azt hazudják, hogy nem bontanák le – hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató. Az eddigiekből teljesen nyilvánvaló, hogy az ellenzékre nem lehet számítani az ország védelmében – jegyezte meg.
A Fidesz számára Magyarország az első, mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a hazánkat; ennek a gondolatnak a jegyében indítjuk kampányunkat – fogalmazott Hidvéghi Balázs.
(fidesz.hu)

Ezt is olvassa el!
Hát… Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Országgyűlés!

Ez mi? Hol volt idáig? Direkt, vagy agyleállás?

Ha kell, Demszky kivizsgálják dolgait is

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására - jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti Elolvasom

EU-tisztújítás – Fidesz-KDNP

MTI hír EU-tisztújítás - Fidesz-KDNP: a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon A bevándorláspárti baloldal bosszút Elolvasom

Fidesz-kongresszus – Kocsis: a Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát

A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és "az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat" sem tereli Elolvasom

Deutsch fizetett, a pénz Iványihoz került

Arold Péter Politikai hírek Deutsch fizetett-írja Facebook bejegyzésében Dobrev Klára EP képviselő, majd így folytatja.  Már fejben tartani is lehetetlen, Elolvasom

Ágnes megírta levelét. Péter válaszolt rá

Az Alaptörvény 7. cikk (1)-(2) bekezdése, valamint az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. § (8) bekezdése alapján írásbeli Elolvasom

A Péter Politikai hírek Magyarország a 24.hu portálhoz eljuttatott közleményben  eljuttatott közleményben számol be Pécs súlyos anyagi válságáról Péterffy Attila Elolvasom

Lemondott Gréczy Zsolt. Jól tette

MTI hír Lemond parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus ezt az ATV Egyenes Elolvasom

11,2 milliárd forintos kártérítésre kötelezték a Quaestor-vezért

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint Tarsoly Csabának cégvezetői felelőssége volt a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vagyonvesztésével kapcsolatban, írja Elolvasom

DK: A főpolgármester ismét bizonyította totális alkalmatlanságát

A. Péter választások Magyarország Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselőnűje az MTI-hez eljuttatott közleményében gyalulta Tarlós István főpölgármestert és Elolvasom

DK: megállapodásra törekszünk Szegeden

A Demokratikus Koalíció (DK) arra törekszik, hogy az ellenzéki pártok megállapodásra jussanak Szegeden az őszi önkormányzati választási indulás ügyében, a Elolvasom

Kálmán Olga magasan vezet a felmérésekben

Jelentős fölénnyel vezeti az ellenzéki főpolgármester-jelöltek népszerűségi listáját Kálmán Olga. Az IDEA Intézet felmérése szerint: a Demokratikus Koalíció politikusának 44 Elolvasom

Erős Néppártra van szükség

Az Európai Néppárt novemberben Helsinkiben tartandó kongresszusával kapcsolatos teendőkről tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor az Országházban, ahol Elolvasom

Nincs hozzáfűzni valóm.

Lázár nem játékból mondott le vezetői tisztségéról a kormányban. Hódmezővásárhely kell a Fidesznek. "Február 25. után minden hangoskodót lebeszéltem az Elolvasom

Gulyás Gergely: A következő tíz évben nem látszik a kormányváltás esélye

Gulyás Gergely miniszterjelölt meghallgatását hétfőn kora délután kezdték meg. A Miniszterelnökség leendő vezetője expozéjában bemutatta, várhatóan hogyan is fog működni Elolvasom

A Fidelitas és ami mögötte van

  Arold Péter Amikor már ne tudják jó dolgukban mit is kellene tenni, hát tisztújítanak, de egy "hátbatámadós"  N1  TV Elolvasom

Alaptörvény – Gulyás: a parlament november 8-án szavaz a változtatásról

Az Országgyűlés november 8-án megtartja a zárószavazást az alaptörvény hetedik módosításáról, amely kizárná, hogy az Európai Unió felső korlát nélkül Elolvasom

Végkielégítés Fideszes módra?

Hát igen A fideszes Simon Miklóst saját felesége követte a nyírbogáti polgármesteri székben, az asszony meg Elolvasom

0 0 vote
Article Rating
0

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Tags:
Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments