Fotó: fidesz.hu

Támadásba lendült a propaganda gépezet

Támadásba lendült a propaganda gépezet. Fügelenöl attól, hogy maga Soros György pontról pontra cáfolta az ellene felhozott vádakat, a Fidesz továbbra is sulykolja az általa beprogramozott tételeket.

Az Európai Parlament – Soros György szövetségesei és a magyar baloldali képviselők hathatós támogatásával – nemrég elfogadott egy minden eddiginél veszélyesebb migránspárti határozatot – hívta fel a figyelmet a Fidesz-frakció szóvivője. Halász János bejelentette: a Fidesz kezdeményezi, hogy az Országgyűlés vegye napirendre az EP határozatát.
Halász János vasárnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a határozat a Soros-terv 5 pontjának végrehajtását jelenti, így a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát, a gazdasági migráció legalizálását, a kiszélesített és felgyorsított családegyesítést, a Soros-féle NGO-k bevonását a menekültügyi eljárásokba és a betelepítést elutasító országok megbüntetését.
“EGYÉRTELMŰ AZ IS, HOGY EZT A HATÁROZATOT ÁT AKARJÁK VERNI A BRÜSSZELI DÖNTÉSHOZATALON ÉS A TAGÁLLAMOKON IS.”Halász János megjegyezte, hogy az EP-határozat olyan intézkedéseket vetít előre, amelyek benne vannak a Soros-tervben is. Mint mondta: egyértelmű az is, hogy ezt a határozatot át akarják verni a brüsszeli döntéshozatalon és a tagállamokon is.
Sőt, vannak olyan EP-képviselők, akik szerint az egyet nem értő tagállamok véleményét figyelmen kívül kell hagyni és rájuk kell kényszeríteni a határozat végrehajtását – mutatott rá a kormánypárti politikus.
Brüsszel és Soros szövetségesei már nyíltan is felvállalták, hogy migránsokkal akarják betelepíteni Európát – húzta alá, hozzátéve: ezért mindent meg fognak tenni és azért, hogy Magyarországot eltávolítsák a Soros-terv útjából.

Fotó: fidesz.hu
Fotó: fidesz.hu

Halász János arról is beszélt, hogy nyíltan bevándorlóországot akarnak Magyarországból csinálni az emberek akarata ellenére, ezért az Országgyűlésnek joga van erről véleményt alkotni, ezért a Fidesz-frakció kezdeményezi, hogy az Országgyűlés vegye napirendre az EP határozatát. „A magyar parlament és benne minden magyar képviselő mondjon véleményt az EP határozatáról!” – fogalmazott a politikus

Ezt is olvassa el!
A DK szerint Orbán hatalmasat bukott Brüsszelben

Molnár Csaba DK Hatalmasat bukott Orbán Viktor Brüsszelben, hiszen végül mégis csak elfogadták a menekültkvótát – Elolvasom

Hát… Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Országgyűlés!

Ez mi? Hol volt idáig? Direkt, vagy agyleállás?

Orbán egy gyáva plakát-celeb

Orbán egy nyuszi fűl Az elmúlt egy évben plakátkampányokon keresztül mutatta be, hogy a menekültek kvóták Elolvasom

Orbán Viktor újra Európa patása lett

Nem részletezem, azt megtették mások helyettem ilyen-olyan online orgánumokban. Maga Tőkés László is méltatlankodott egy kicsit közleményében.  Orbán Viktor elkaszálta Elolvasom

Isten, császár, király
Miért nincs igazi baloldal?

Török Gáborról nem mondható el, hogy az ellenzék szekerét tolná, de az utóbbi időben egyre-másra írja meg kritikus véleményét az Elolvasom

Orbán Viktor és a húsz évvel ezelőtti tragikus események
szeptember 11

A Péter Kapkodom a fejem, amikor Orbán Viktor szeptember 11-ei terrortámadásra megemlékezve belebonyolítja magát abba, amit maga hisz. Európa megvédése Elolvasom

Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy normális?

Az idegenek beáramlását többen aggályosnak találják, számos szakember szerint azonban ez az EU-s gyakorlat hazánkat sem kerülheti el. Több millió Elolvasom

Bent a bárány, kint a farkas

Tom Sawyer Nem, nem. Én nem bántok senkit, legyen az bárány bőrbe bújt farkas, vagy maga a farkas. Szeretem Törőcsik Elolvasom

Amikor Bajnai védte meg Orbánt

Orbán Viktor: Elegem van abból, hogy szélhámos milliárdosok egy maroknyi csoportja romhalmazzá teszi az országot, föléli a jövőnket, eljátssza az Elolvasom

LMP: a kormány mielőbb készítsen válságkezelő programot!

Az LMP elvárja a kormánytól, hogy mielőbb készítsen egy olyan válságkezelő programot, amely egyszerre orvosolja a jelen szociális, valamint gazdasági Elolvasom

Gyorshír! Ne térek magamhoz! Leleplező fotók Ráhelről

A levél a nyugatifeny.hu néven ismert, egyesek által - én is egyes vagyok - a DK portáljának címzett levelet mutatok Elolvasom

Orbán Viktor bevallotta, hogy ő, valójában a patás ördög

Semmi gond. Orbán Viktor megannyi metamorfózisán keresztül megérkezett a végkifejlett organizmushoz, a Patás Ördöghöz- Célba ért de a technikát nem Elolvasom

Amikor Viktor enged egy törést Ferinek a csokiból

De melyik Ferinek? A videót érdemes végig nézni, persze  ez sem volt megrendezett és a csokikat is kifizette. No de Elolvasom

Miért veszélyes a kormányváltás?

A oldal neve ellenére a Fidesz fanok örömére ki kell jelentenem, hogy miért lesz nehézkes a kormányváltás. Mert a z ellenzék nem akarja.Miért? Talán ezért. Olyan érdekes dolgok derülnek Elolvasom

Orbán: jövő héten döntenek a határzárról

Orbán Viktor A kormány jövő szerdán hallgatja meg a belügyminiszter által javasolt megoldásokat és hozza meg Elolvasom

Tarsoly vallott

A Quaestor vezetőjét 2001-ig egyáltalán nem is érdekelte a foci. A letartóztatásban lévő Tarsoly Csaba a rendőrségen tett vallomásában azt Elolvasom

Orbán Viktor: vissza akarjuk kapni a jogot a halálbüntetés bevezetésére

A halálbüntetés visszaállítása nemzetálami jog legyen A romeltakarítás után a polgári berendezkedés ideje jön el, de Elolvasom

Szijjártó körül szorul a hurok

Amikor még minden rendben ment. Szijjártó és Tarsoly a moszkvai nagykövetségen. Fotó: MTI A Quaestor Budapestre Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is.