Arold Péter
Gyurcsány Ferenc elérte a maximumát. A jóslata beteljesedett. Öt becsapták, jégre vitték, lépre csalták, csőbe húzták, átvágták mint szart a palánkon. Az orosz maffia – gondolom Orbán közbenjárására – megdugta hátulról a gőzben, miközben ígéretet tett a svájci, off-shore számlák, cégekbe dugott Orbán pénzekről szóló megdönthetetlen bizonyítékok átadására, hiszen neki remek kapcsolatai voltak Putyinnal. Hát mostanra rájöhetett, hogy vele nem lehet jóban lenni.
De jött az Amerikai Népszava és leverte mellette a rudat, keményen rávilágítva, hogy mi is történhetett. Azért az számomra még mindig felfoghatatlan, hogy mit keres a politika színpadán Gyurcsány Ferenc és miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy nélküle nem megy.
Megmondom, de az már maga a paranoia határát súrolná, vagyis talán súrolja is. Nem tudom, hogy mennyire emlékszenek arra, hogy Gyurcsány pályafutásának végével indult el a Fidesz felemelkedése. Aztán ott van az MSZP-ből történő kilépés, a DK megalapítása, a jelenlegi ellenzékkel történő szembemenetele, a parlamentből való kivonulásuk a DK-val és most ez, az Orbánt lebuktatandó dokumentumok megszellőztetése és látványos visszavonulása. Gyurcsány keményen beleáll abba a szerepbe, hogy megkerülhetetlen. Erről írtam is. Tudja, hogy szavazókat visz el azzal, ha önálló jelölteket állít, ezzel is a Fidesz malmára hajtva a vizet. Tudja. Számomra ez a Gyurcsány-Orbán harc, már-már színjátéknak tűnik. És úgy gondolom az is.
