Hogy függ össze?

magam


 
Ronalj J. Tramp követése
Emlékszünk „Lézer” János ötletére, amiből törvény is lett? Ha nem akkor mondom. A játékgép törvény. Ki is tiltották mindenhol, azzal az ürüggyel – ami ráadásul meg is állta a helyét. miszerint

A kormány hétfői rendkívüli ülésén döntött a pénznyerő-játékautomaták működtetésének szinte teljes tilalmáról. Lázár János államtitkár azt mondta, a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne dobálják játékgépekbe a pénzüket, másrészt „súlyos nemzetbiztonsági kockázatok” is felvetődtek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban. (2012)
A zölddel kiemeltet még mindig nem értem.

Emlékszem. Nem  volt rossz ötlet. Pillanatok alatt eltűntek a kocsmákból ezek a gépek, amik ráadásul már a beállításuknál az üzemeltetők felé hajlott.  Sok embert láttam, akik a heti pénzük felvétele után – persze java részt fekete munkások – péntek este már pénz nélkül mentek ki az italozókból. a családra már nem jutott.
Azóta eltelt 5 év. Nem mértem, hogy mennyi maradt a „sportolók” zsebébe, de az elmúlt évek alatt úgy vettem észre, hogy a „pénznyerő” automaták beszüntetése után, jött az új lehetőség. A Szerencsejáték Rt. engedélyezte a sorsjegyek forgalmazását az „ittasellátó” helyeken, amivel visszazökkent a rendes kerékvágásba a történet, persze már nem a gépüzemeltetők, hanem az állam zsebébe landolt a pénz. Ekkora már nem volt lényeg a „metálhigénia”.
De itt még nem ér véget a történet. Sikeresen taroltak a külföldön bejegyzett netes fogadóirodák, melyek bevételei persze megint láthatatlanok voltak a NAV számára. Ez nem kicsit zavarhatta híres, hazánkba szakadt főproducerünket, mert kibulizta haverjánál ezen oldalak tiltását, és ha már itt tartott a napokban beindította saját internetes  fogadóirodáját, hiszen jóformán csak ő kaszinózhatót az országban. És persze, hogy mindenki hozzáférjen, még az internet ÁFA tartama is 5 %-ra süllyedhet akár, és  országszerte kötelező lesz, minden lakásban a hozzáférése.
Akkor már fel sem kellene  tennem a kérdést. Ki járt ezzel megint jól? Ugye nem az akire gondolok?
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .