Az LMP szerit a béremelés blöff

Az LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen az adók átrendezésével, másrészt teljes közszolgálati bérrendezést javasol.
Az LMP az egykulcsos személyi jövedelemadó helyett bevezetné a több sávos adózást. Adómentessé tenné a minimálbért, amelynek így 26 ezer forinttal nőne a nettó értéke, az átlagbért keresők pedig számításaik szerint 38 ezer forintot nyernének havonta. A keresők “alsó” 90 százaléka jól járna – tették hozzá.
A közszolgálatban dolgozók béremelésére további 300 milliárd forintot szánna a párt, ezen belül többek között emelnék a mentősök bérét 21 milliárd forinttal, az egészségügyi dolgozók bérkeretét 80, a pedagógusokét 40, az oktatásban dolgozó segítőkét 10, a felsőoktatásban dolgozókét 15, a közszolgálati dolgozókét 30, a szociális dolgozókét 40, a kulturális dolgozókét pedig 15 milliárd forinttal növelnék.
Az ellenzéki párt az intézkedéseket azzal indokolta, hogy az eddigi béremelések csupán részlegesek voltak, vagy “üres ígéretek maradtak, sőt blöffnek bizonyultak“. Az LMP ezzel szemben nem csak egyszeri béremelést, hanem valós fejlődést és béremelkedést biztosító életpályákat is kínál – írta a párt közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .