Sarkadi már soknak tartja amit Vona tesz

sarkadi_attilaÉn mindent értek, tehát semmit. Itt ez a Sarkadi gyerek Pomázról, aki csalódva mond le tisztségéről és párttagságáról,  mert meglátása szerint Vona a demokráciát védi. Vagyis szerinte jobban, mint a keresztényiséget. Persze a demokrácia nem passzol a keresztényiséghez, hiszen a klerikális szellem nem éppen demokrata. De egy keresztény ember nem lehet demokrata? Ti tudjátok?

„Közlemény !
Alulírott Sarkadi Attila Ferenc, a Jobbik Pest megye 3. számú körzetének választókerületi elnöke, a pomázi alapszervezet alapító elnöke, közleményem megjelenése után a Jobbik Magyarországért Mozgalom és Pártban betöltött minden pozíciómról lemondok és a mai nappal kilépek a pártból.
Nehéz döntés volt, hiszen valaha nagyon szerettem a Jobbikhoz tartozni. Magyar, keresztény nemzeti értékeink és identitásunk ügyének radikális képviselete érdekében lettem e politikai közösség tagja. 2008-ban alapítottuk meg helyi alapszervezetünket, többen közülünk a Magyar Gárdába is beléptünk. Nagyszerű évek voltak. Nyílt, világos üzenetek, rengeteg közös munka, amit komoly sikerek sorozata koronázott.
Siker az Európai Parlamenti választáson; bekerültünk a Magyar Parlamentbe; komoly tényezővé váltunk a helyi önkormányzatokban. Erőnket az értékelvű politizálás és a tiszta beszéd jelentette, aminek ma már a nyomát sem látom.
Jó ideje látom, hogy nagy a baj.
Nem tartoztam a Jobbik legradikálisabb szárnyához; elfogadtam a néppártosodási törekvéseket is, amíg azok nem jártak elvtelen kompromisszumokkal. Maradtam, talán mert hittem abban, hogy még visszatérhetünk az eredeti értékekhez. Ennek érdekében az elmúlt hónapokban személyes találkozást kérve jeleztem Vona Gábornak, hogy sem én, sem az általam vezetett dunakanyari alapszervezeti elnökök döntő többsége nem értenek egyet a párt irányváltásával. Tiltakozásunkat petíció formájában is eljuttattuk a pártvezetéshez.
Miért most hoztam meg ezt a döntést? Úgy gondolom, hogy a Jobbik átlépte a Rubikont azzal, hogy a balliberális pártokkal együtt az alkotmánybírósághoz fordult a Lex CEU-val kapcsolatban. A demokrácia elleni támadás?! Miről beszélünk?! Féltjük Sorost és a mögötte álló üzleti körök egyetemét, ahol többünk szerint a közép-európai nemzetállamok ellenségeit képzik posztgraduális formában? Mostantól a MAGYAR ÉRDEK helyett a DEMOKRÁCIA féltése lesz az új hívó szó?!
A kormányra kerülés oltárán minden feláldozható? Tiszta beszéd és harcos értékképviselet helyett mára maradtak az arcpirítóan demagóg jelmondatok egy zavaros ideológia mentén, és az elvtelen megalkuvás akár a velünk ellenséges csoportokkal is, a szavazatmaximálás reményében.
Ma már nincs napirenden az elszakított magyarság ügye; a magyar nemzet, a keresztény Európa védelme; a kettős kereszt–állítás; rovásírásunk visszavezetése a köztudatba; nemzeti hagyományainkra való emlékezés; hallani sem lehet az „Attila unokái vagyunk” programról.
Van a magyarság érdeke helyett „A NÉP pártján”; „a jogállamiság védelme” és a létező legmélyebb lövészárkok ásása.
Sajnálom, hogy az egész parlamenti frakció cinkosa lett a párt vezetésének a LEX CEU kapcsán is , mert több, általam tisztelt és a keresztény értékek talaján álló bajtársam van közöttük.
Sajnálom mindazokat, akik döntésemet követően még inkább magukra maradnak a pártban: a Dunakanyar általam vezetett választmányát, alapszervezeti elnökeit, egész tagságát , és nagyra becsült regionális igazgatónkat, hiszen legtöbben régi jó barátaim vagytok, mindig mellettem álltatok.
Szívből sajnálom pomázi tagtársaimat, akikkel nyugodtan mondhatom, hogy Pest megye egyik legnagyobb és legütőképesebb alapszervezetét alkottuk. Nagyon büszke vagyok Rátok, mindannyiótokra. Köszönöm a barátságotokat.
Munkátokból, adományaitokból trianoni emlékteret hoztunk létre Pomázon; megemlékezések, programok, Magyar Bálok és Nemzeti Sportnapok közös szervezése van mögöttünk. Van köztünk ’56 –os eseményeket kutató fiatal, építész, kiváló képességű szervező, két sokszoros válogatott vízilabdázó, thai bokszoló sporttársak, újságírók, a város szépítéséért dolgozó kovácsmester, óvónő, mérnökök, vállalkozók, édesanyák…
Nélkületek az elmúlt önkormányzati választáson sem értünk volna el ilyen kiváló, a Jobbik támogatottságán messze túlmutató eredményt. Helyben hitelesek tudtunk maradni. Saját körzetemben egyéni önkormányzati képviselő lettem, legyőzve a fideszes jelöltet is.
Bízom benne, hogy más, civil keretek között folytathatjuk a közös munkát.
Köszönetemet szeretném kifejezni a bennünket támogató és elfogadó közösségeknek; egyházi vezetőknek Pomázon és Szentendrén; a város ’56 –os díszpolgárainak, Héder Géza és Varga János bácsinak; a minket helyben anyagilag is támogató magyar és székely testvéreinknek, hogy eddig is velünk együtt küzdöttek a nemzeti célokért. Köszönöm Gárdista bajtársaimnak is, akikkel nagyszerű emlékeink vannak! Többségük már régen eltávolodott a Jobbiktól.
Bármilyen nehéz is a döntés, jelenlétemmel nem legitimálhattam tovább az értékvesztést, a hatalom minden áron való megszerzését, az elvtelen fordulatot.
Adjon az Isten Szebb Jövőt!
Sarkadi Attila Ferenc
Pest megye 3. körzet VK elnöke, pomázi alapszervezeti elnök”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .