A valóság

Miért tarlosis haragszik Tarlós a közterület-felügyeletre ? Mint tudjuk, a napokban a főváros polgármester nyíltan buzdította az embereket, hogy ne tegyenek eleget a fizetési felszólításnak, ha nem értenek egyet a büntetéssel, sőt!

A főpolgármester hétfő reggel a TV2 Mokka című műsorában a térfigyelő kamerás büntetések ügyében problémának nevezte, hogy a közterület-felügyelők következetesen és a jelek szerint visszatérő módon szabálytalanul büntetnek.

Az ATV utánajárt, hogy mi is áll, vagy állhat a háttérben.
 
Íme:

„Tarlós István főpolgármester az ATV-ben elismerte, hogy „egyik rokonát” megbüntették közlekedési kihágásért a közterület-felügyelők. Értesüléseink szerint a főpolgármester nem bontotta ki az igazság minden szövetét, hiszen valójában a feleségéről van szó: Tarlós Istvánné február 7-én, reggel fél nyolckor közlekedett szabálytalanul a Bécsi út és a Szépvölgyi út kereszteződésénél, saját tulajdonú gépkocsijával.
Lapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy február 21-én, tehát két héttel később Tarlósné vitatta a bírság jogalapját, így az ügyet a közterület-felügyelet átadta a rendőrségnek. Tarlós István ezt követően indított hadjáratot a közterület-felügyelet ellen.
A főpolgármester a napokban azt mondta: problémás, hogy a közterület-felügyelők a térfigyelő kamerák felvételei alapján büntetnek. Szerinte ezzel szabálytalanságot követnek el. Álláspontja szerint a közterület-felügyelő csak akkor büntethetne szabályosan, ha nem egy szobában ülve, egy kamera felvételére támaszkodva szabna ki büntetést, hanem a helyszínen intézkedne. Tarlós szerint a közterület-felügyeletet nem arra találták ki, hogy az autósokat üldözve szabályos, ahogy ő fogalmazott, „pénzbehajtásnak látszó akciókat bonyolítsanak le”.  Tarlós István bejelentette: a rendőrségnél és a belügyminiszternél javasol módosítást a közterület-felügyelettel kapcsolatban.”


 

1 hozzászólás

  1. Hasonló módon jártam. A yardra került az ügy. Két perc alatt lerendezték. Emberségesen, tisztességesen. Egy árva fillérembe nem került.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .