A Magyar Narancs információja

Állampolgárok egy – művészekből és közismert értelmiségiekből álló – csoportja kezdeményezi dr. Majtényi László megválasztását. A magukat „Elnököt a köztársaságnak” csoportnak (a hivatkozás nem elérhető a kormanyvaltas.hu szerkesztője) nevezők közleményben állnak ki jelöltjükért. A közleményt az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

majtenyi_laszlo
Fotó: Sióréti Gábor

A demokratikus jogállam nem működik fékek és ellensúlyok nélkül. Ma azonban fékevesztett a hatalom, mert nincs ellensúlya. Az érdemi vita nélkül elfogadott, személyre szabott törvények ma már nem csak ritka kivételt jelentenek. Mi, alulírott magyar állampolgárok, ezért mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy legalább a köztársasági elnök ellensúlyt jelentsen. A jelenlegi köztársasági elnök nem tudott felnőni ehhez a feladathoz, a pártjához maradt hűséges, nem az alkotmányossághoz. A jelenlegi elnök nem követte Göncz Árpád mindenkire nyitott, emberséges stílusát, sem Sólyom László ellensúlyra törekvését. A tavasszal megválasztandó elnöknek őszintén kell beszélnie az ország problémáiról és képviselnie az állampolgári egyenlőség, a társadalmi szolidaritás, a szabadság és a jogállam értékeit.
A köztársasági elnöki feladatra a tapasztalata és jogállami elkötelezettsége miatt is dr. Majtényi Lászlót látjuk a legalkalmasabbnak. Az akadémiai doktor, egyetemi tanár Majtényi László évtizedes tudományos munkássága mellett a közéletben is számtalan tapasztalatot szerzett. Jelenleg is az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, korábban az Alkotmánybíróság tanácsosa, főtanácsosa (1990–1995), 1995–2001 között a Magyar Köztársaság első adatvédelmi biztosa, majd húsz hónapig az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke volt. Az ORTT éléről való 2009-es lemondásával pedig bizonyította, a jogállami értékeket fontosabbnak tartja a pozíciónál.
Mi, alulírott magyar állampolgárok sokfélék vagyunk és sok kérdésben nem értünk egyet, de egységesen azt gondoljuk, dr. Majtényi László minden magyar állampolgárt képviselni tudna, és a lehető legjobb ellensúlyt jelentené a hatalommal szemben. Hivatalosan felkérjük tehát, hogy vállalja el a jelöltséget a köztársasági elnökségre. Felkérjük az állampolgárokat, civil és politikai szerveződéseket, hogy ismerjék meg és támogassák jelöltségét. (Ezt az egyének és civil szervezetek a petíciós oldalon, valamint a Dr. Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek Facebook-oldalon is megtehetik.) Felkérjük továbbá a pártok parlamenti képviselőit és a független képviselőket, hogy hivatalosan jelöljék őt. A titkos parlamenti szavazás során pedig reméljük, olyan képviselők is megszavazzák lelkiismereti alapon, akik nem mernek nyíltan ellentmondani a hatalomnak.
Az „Elnököt a köztársaságnak” csoport szervezői és az alábbi aláírók:
Bayer Judit médiajogász
Bíró András újságíró, alternatív Nobel-díjas emberjogi aktivista
Bitó László orvoskutató, író
Bogdán László, Cserdi polgármestere
Bojár Gábor közgazdász, üzletember
Boris János műfordító
Bródy János zenész
Bruszt László szociológus
Csák Gergely ligetvédő aktivista
Dávid János szociológus
Ferge Zsuzsa szociológus
Földiák András szakszervezeti vezető
Göncz Kinga volt külügyminiszter
Gulyás Balázs civilszervező
Heller Ágnes filozófus
Inotai András közgazdász
Iványi Gábor lelkész
Kéri László politológus
Kiss László ápoló
Krasztev Péter kultúrantropológus
Krémer Balázs szociológus
Lakatos Béla, Ács polgármestere
Magyar György jogász
Máté Gábor színművész, rendező
Mellár Tamás közgazdász
Mendrey László tanár
Parti-Nagy Lajos író
Perecz László filozófus
Petschnig Mária Zita közgazdász
Rauschenberger Péter filozófus
Sándor Judit jogtudós
Sándor Mária ápolónő
Setét Jenő polgárjogi aktivista
Surányi András rendező
Székely Sándor független fővárosi képviselő
Tóth Krisztina kötő, író
Vojnich Erzsébet képzőművész
Wildmann János teológus

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .