Hírek, Politika hírek

Medgyessy megmondta a tutit

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Medgyessy Péter szerint nem kell itt finnyáskodni, össze kell állnia a baloldalnak a Jobbikkal. A ma esti ATV Magánszféra című műsorának vendége Medgyessy Péter lesz. Az atv.hu kedvcsinálóképpen megosztotta a volt miniszterelnök néhány gondolatát, íme:
Medgyessy szerint Orbán Viktor csak akkor győzhető le, ha három párt – az MSZP, a DK és a Jobbik – összefog. Hozzátette, az ellenzéki pártoknak el kell dönteniük, hogy a parlamenti helyük bebiztosítása élvez-e elsőbbséget, vagy a szekértáborok feletti összefogás. Ha ez nem történik meg, akkor szerinte elmarad a kormányváltás, és aki ezt nem veszi tudomásul, az csak magát okolhatja, illetve el kell számolnia a nép felé – állítja a volt kormányfő, aki úgy véli, ebben a helyzetben egyik oldal sem finnyáskodhat.

Olvassa el ezt is
Belviszály az LMP-nél?

Hadházy Ákos a párt társelnöke, továbbra is úgy gondolja, hogy valamiféle együttműködésre lenne szükség a baloldali pártokkal, vagyis egyértelműen nem Elolvasom

Civil kör: A Momentum a fő veszély

Nagyon sok vonatkozásban profi módon kormányoz a kormány, hiszen például gazdaságilag egy aranykor van, ugyanakkor súlyos probléma, hogy a Fidesz Elolvasom

Amikor a seggluk TV igen, a másik nem.

Az RTL Klub megint megmutatta, hogy mi is az a tisztességes híradós munka. Elköszönéskor a következőket tette, reagálva az "ellenlábas" Elolvasom

Amikor a fagyi visszanyal

Sok hozzáfűzni valóm nincs Lendvai Ildikó Facebook bejegyzéséhez, csak mint előszóban teszek hozzá egy gondolatot. Lendvai Ildikó a mai napig Elolvasom

Választás 2018 – Karácsony: az igazság nem lehet ellenzékben

Karácsony Gergely szerint a mostani kormány a hazugság kormánya, és ő azért buzdít mindenkit, azért szeretne hitet adni, mert az Elolvasom

Az LMP kormányváltást akar és új irányt a politikában

Az LMP célja a kormányváltás 2018-ban és az, hogy a politika új irányt vegyen a jelenlegi és az elmúlt 25 Elolvasom

Az LMP szerit a béremelés blöff

Az LMP két oldalról is emelné a béreket a 2018-as költségvetésben, az ellenzéki párt egyfelől a nettó kereseteket növelné jelentősen Elolvasom

Fodor megint bekavart. Kinyírta a Párbeszéd frakcióját

Most mondjátok meg, de tutiba. Mi ez, ha nem szándékos kibaszás? Mi ez, ha nem a Fidesz szekerének tolója? Szabó Elolvasom

Toroczkai felháborodása

Ismerjük be. Van benne igazsága. Amikor büntetlenül - legalábbis a magyar törvénykezés szerint - lehet esetlegesen mások vallási hovatartozását ily módon Elolvasom

Bemutatták az MSZP két győri parlamenti képviselőjelöltjét

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 28. Őszirózsa fesztiválon Győrben, a szocialista párt székháza előtt 2017. szeptember 24-én. A rendezvényen Elolvasom

Az MSZP tavaly százmilliókat veszített, a Jobbik tízmilliókat takarított meg

Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly Elolvasom

Bödőcs Tibor és az új év

Tibor, kiváló humoristánk összegezte a köztévé híradójában a 2018-as év fontosabb híreit. Íme:   Hirdetés

Bajnai visszatér?

Tíz éve, hogy Bajnai Gordont kormányfővé választotta a parlament. A 168 Óra ebből az alkalomból a Frontsebészet – A köztársaság Elolvasom

Magyar György Facebook bejegyzése nem kis port kavart

Orbán Viktor 2018 márciusi (dátum és iktatószám nélküli) miniszterelnöki kampánylevelében álhírnek minősítette azokat az aggodalmakat, miszerint a választások után megszüntetik Elolvasom

Mráz Ágoston Sámuel: Gyurcsány egységbe szervezné a baloldali pártokat

Egységbe szervezné a baloldali pártokat Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, s ezzel a pártszövetséggel indulna a Fidesz ellen Elolvasom

A Magyar Narancs információja

Állampolgárok egy – művészekből és közismert értelmiségiekből álló – csoportja kezdeményezi dr. Majtényi László megválasztását. A magukat „Elnököt a köztársaságnak” Elolvasom

Videón üzent Bajnai

Bajnai Gordon videóüzenetben biztosította támogatásáról Karácsony Gergelyt, miután utóbbi egyelőre alulmaradt Horváth Csabával szemben a baloldali előválasztáson.

Sarkadi már soknak tartja amit Vona tesz

Én mindent értek, tehát semmit. Itt ez a Sarkadi gyerek Pomázról, aki csalódva mond le tisztségéről és párttagságáról,  mert meglátása Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments