Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Dominique Strauss-Kahn

gyurcsany_ferenc_dk2009-01-14 09:38:53

Eddig sikeresen csökkentettük a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság magyarországi hatásait. Ebben fontos és jelentős szerepe volt a Nemzetközi Valutaalapnak, amelynek közreműködése világossá tette, hogy Magyarország erős pénzügyi háttérrel rendelkezik és képes magát finanszírozni – mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány eddig azt tette, amiben a Valutaalappal megállapodott, de világos, hogy nem vagyunk a folyamat végén, sőt, napról-napra korábban nem feltételezett, egészen pokolinak tűnő előrejelzések érkeznek az Egyesült Államokból, Európából, Németországból, Spanyolországból.

A gazdasági válság mélyebb és hosszabb, mint ahogy korábban vártuk – szögezte le Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök szavai szerint emiatt a kormánynak végig kell gondolnia, hogy a korábbi feltételezések egy gyorsan romló környezetben miként változnak.

Abban látom Magyarország jövőjének sikerét, ha nem ijed meg a kihívásoktól, amelyek a válságban keletkeznek. Aki menekülni akar, az a végén el fog bukni – mondta Gyurcsány Ferenc.

Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója gratulált a magyar kormánynak, hogy idejében reagált a válságra, s ezért nem alakult ki súlyosabb helyzet hazánkban.

Tájékoztatott arról is az IMF vezetője, hogy a teljesített terv a magyar kormány terve, nem pedig az IMF-é, de mivel jó és átgondolt, így készek finanszírozni.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy semmiképpen nem tartja támogatható ötletnek az általános adócsökkentést, hiszen a jelenlegi helyzet ezt nem engedi meg.

Dominique Strauss-Kahn megnyugtatott mindenkit, hogy minden terv szerint, a lehető legjobban halad, a kormányunk kész, hogy a további lépéseket is megtegye.

Forrás: mszp.hu

A cikket szponzorálta

www.kormanyvaltas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .