Kitárná a kapukat a Székelyföldre látogató Tarlós István

Budapest városvezetése nyitott arra, hogy kapcsolatokat teremtsen a székelyföldi vállalkozókkal – jelentette ki Tarlós István, Budapest főpolgármestere szerdai csíkszeredai sajtótájékoztatóján.

tarlos-sajtotajekoztato-vn-004_or_b

Ráduly Róbert és Tarlós István

A helyi vállalkozókkal a városháza gyűléstermében megtartott zárt körű fórumot követően Tarlós azt mondta, a megbeszélés nem üzletkötésekről szólt, hanem inkább arról, hogy „ki tudunk nyitni a vállalkozók számára olyan kapukat, amelyek eddig zárva voltak”. „Ennek az a lényege, hogy ha egy csíkszeredai vállalkozó kapcsolatot keres Magyarországon, akkor mi a siker reményében közre tudunk működni” – részletezte munkatársunk kérdésére Budapest főpolgármestere. Mint mondta, a budapesti kereskedelmi és iparkamara szakmai segítséget és lehetőségeket tud biztosítani a székelyföldi vállalkozók számára. „Ez megkönnyítheti akár egy székelyföldi cég és egy magyarországi vállalkozás közötti kapcsolat létrejöttét is” – tette hozzá az elöljáró.

Tarlós István megjegyezte, a Székelyföld nincs elkényeztetve a román kormánytól kapott támogatások tekintetében. Hangsúlyozta, a budapesti városháza homlokzatán és saját szobájában is helyet kapott a székely lobogó, „és ott is marad”. „Azok az emberek lehetnek egy ország jó állampolgárai, akik a lelkületükben őrzik nyelvüket és identitásukat. Az Európai Unió alapelveinek is ez felel meg, más kérdés, hogy az EU jelenlegi vezetése mennyire veszi ezt komolyan” – fogalmazott Tarlós István. Hozzátette, a magyar főváros és a magyar települések Székelyfölddel való kapcsolatának erősítését nagymértékben támogatja a magyar kormány és Budapest városvezetése is.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere felelevenítette: Csíkszereda és Tarlós István kapcsolata még 1993-ra nyúlik vissza, hiszen a megyeszékhely akkor lépett testvérvárosi kapcsolatba Óbudával, amelynek 1990 és 2006 között Tarlós István volt a polgármestere. „Közös nehézségek, közös megpróbáltatások kötnek össze bennünket” – fogalmazott Ráduly. Tarlós emlékeztetett, 2004. december 5-én, a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazás Óbudán érvényes és eredményes volt. „Ha mindenütt ugyanez történt volna, mint nálunk, akkor Székelyföld lakói már 2004-óta kettős állampolgárok lehetnének” – hangsúlyozta Budapest főpolgármestere.

Tarlós beszélt az anyaországi helyzetről is. „Mi is egy nehéz időszakot élünk, népszavazá­sok voltak, belpolitikai feszültségek zajlanak, választások közelednek. Én egy dolgot szoktam mindig kihangsúlyozni: az emberek menjenek el szavazni. Áldozzanak rá időt, mert nagyon sok múlik ezen. Aki meg nem veszi a fáradtságot, hogy elmenjen szavazni, utólag ne panaszkodjon” – emelte ki, utalva a december 11-ei romániai parlamenti választásokra. Tarlós ugyanakkor szolidaritását fejezte ki a korrupcióellenes ügyészség által hivatali visszaéléssel és érdekellentéttel megvádolt Ráduly Róberttel. „Kívánom, hogy hagyják békében dolgozni a ciklus végezetéig. Az eddigi munkájához gratulálok” – mondta Budapest főpolgármestere.

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .