Az Országgyűlés november 8-án megtartja a zárószavazást az alaptörvény hetedik módosításáról, amely kizárná, hogy az Európai Unió felső korlát nélkül hajthasson végre kényszerbetelepítést Magyarországra – erősítette meg csütörtöki sajtótájékoztatóján a parlament törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke.

    Gulyás Gergely kijelentette: a kormánypárok a változtatást olyan nemzeti ügynek tekintik, ahol nincs helye különböző pártérdekeknek, és ha az nem kap megfelelő támogatást, az azt jelenti, hogy egyes politikai erők a nemzeti ügyekben sem képesek túllépni saját hatalmi érdekeiken.
A kormánypárti politikus visszautasította a Jobbik által megfogalmazott “zsarolást”. Mint fogalmazott, mindegy, hogy az általuk felvetett kérdésben kinek van igaza, a két ügy nem kapcsolható össze. Ezzel arra utalt, hogy az ellenzéki párt a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte az alaptörvény-módosítás támogatását.
Gulyás Gergely emlékeztetett a Jobbik elnökének áprilisi álláspontjára, amikor Vona Gábor is hazaárulónak tekintette azokat, akik nem szavazzák meg az alaptörvény módosítását. Emiatt hangot adott azon véleménynek, miszerint a Jobbik most csak kifogásokat keres az elutasításra.
“Meggyőződésünk és reményünk, hogy a Jobbik gyáva ahhoz, hogy ne szavazza meg az alaptörvény-módosítást” – fogalmazott, hozzátette ugyanakkor: számítanak az LMP képviselőire is, és arra, hogy még az MSZP-ben is vannak, akik támogatják a nemzeti ügyet, bár, mint fogalmazott, az elmúlt hetekben tanúsított magatartásuk nem ad erre okot.
November 8-án mindenki választ kap arra, hogy a migráció ügyében melyik politikai erő hol áll – fűzte hozzá.
Gulyás Gergely elmondta: a törvényalkotási bizottság csütörtökön ugyan éles vita mellett tárgyalta meg, de egyhangúlag fogadta el az alaptörvény-módosításhoz benyújtott kompromisszumos változtatást.
A napirend tárgyalásakor az MSZP és az LMP képviselői sem voltak jelen.
Gulyás Gergely leszögezte: a hetedik módosítás a választópolgárok október 2-án kinyilvánított akaratát képezi le, kizárva, hogy Magyarországot a közösségi és a nemzetközi joggal ellentétes módon az Európai Unió felső korlát nélküli betelepítés elfogadására kényszerítse. “Úgy gondoljuk, ez szükséges ahhoz, hogy az országot meg tudjuk védeni mindattól a veszélytől, amelyet a migráció jelent Európa egészére és az ország számára” – fűzte hozzá.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön egy olyan módosítást fogadott el az előterjesztéshez, amely kimondja, hogy a menedékjog biztosításának alapvető szabályait sarkalatos törvény határozza meg. A kezdeményezést a bizottság ülésén a Jobbik üdvözölte, képviselői azonban jelezték, hogy csak feltételük teljesülése esetén támogatják az alaptörvény módosítását.


MTI

Ezt is olvassa el!
Nem adott szót a kormány a polgármestereknek a 2021-es költségvetés tárgyalásán

Polgármesterek és szakszervezeti vezetők szerették volna elmondani véleményüket a 2021-es költségvetési tervről a Költségvetési bizottság szerdai ülésén, a kormányzati többség Elolvasom

Tegnap az Akadémia, ma az…

Az egyetemisták már most győztek: ellenállásukkal egy nemzedék példaképeivé válnak. Látni kell ugyanakkor, hogy az Akadémia intézményhálózatának tönkretétele, a Színház- Elolvasom

Szabálytalanságokat talált az ÁSZ az LMP gazdálkodásában

Szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Lehet Más a Politika (LMP) 2017-2018-as gazdálkodásában. Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott Elolvasom

Kásler Miklós mondjon le!

A Demokratikus Koalíció Kásler Miklóst teszi felelőssé a koronavírus-fertőzés kórházi terjedéséért, ezért lemondásra szólította fel az emberi erőforrások miniszterét. A Elolvasom

Van még mivel lőni

Van még muníció és úgy tűnik a Fidesz kifogyhatatlan a Soros töltényből.

Volner is Facebookozik

Volner a Facebook oldalán szól be a Jobbiknak és Gyurcsánynak.  A poszt előzménye, hogy Jakab Péter pártelnök egy körlevélben „riasztotta” Elolvasom

„Barba-trükknek” nevezte a szavazást Harangozó

„Barba-trükknek” nevezte a Parlament mai szavazását a veszélyhelyzet megszüntetéséről Harangozó Tamás MSZP-s képviselő, és a kormány gazdasági válságkezelését ostorozta, mondván: Elolvasom

Trianon 100 balszemmel

Olyan országban születtem, amelynek 93 ezer négyzetkilométer volt a területe. Tanultunk Trianonról. Tudtuk, hogy Magyarország volt nagyobb is. Tudtuk, de Elolvasom

Orbán: a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Elolvasom

Keresztes László Lóránt

MTI hír Az LMP fontos évfordulónak tartja a rendszerváltás utáni első szabadon megválasztott Országgyűlés harminc évvel Elolvasom

Van, de nincs?

Milliós tételszámú teszteszköz áll rendelkezésre, mégis jó, ha 11 ezer tesztet végeztek el eddig hazánkban. Varjó László DK-s képviselő szembesíti Elolvasom

Hányok 2.1

Minden egyes megszólalása  sokkos állapotot idéz elő az agyamban. Már azon gondolkodom, hogy feljelentem akaratlan agyi ingerlésért. Hogy lehet az, Elolvasom

Támadásba lendült a propaganda gépezet

Támadásba lendült a propaganda gépezet. Fügelenöl attól, hogy maga Soros György pontról pontra cáfolta az ellene felhozott vádakat, a Fidesz Elolvasom

Ha igaz, ha nem igaz, akkor is figyelemreméltó

Számolni mindenki tud. Ezt a készséget már az általános iskolában elsajátítottuk. Persze mint mindig, most is vannak kivételek, de ez Elolvasom

A pofátlanság határtalan

Sokadszorra írom és még többet mondtam. A kormány szervezetten hazudik. Hogy hatalmát betartsa, folyamatosan zaklatja választóit (itt Magyarország 8 millió Elolvasom

Illegális bevándorlás – Migránsok zaklatták egy vonat utasait és kalauzát Budapesten

Illegális bevándorlás - Migránsok zaklatták egy vonat utasait és kalauzát Budapesten Budapest, 2016. március 14., hétfő (MTI) - Migránsok zaklatták Elolvasom

Szakértő: a titkosszolgálatok tudnak az új csempészútvonalakról

Illegális bevándorlás Az adott országok titkosszolgálatai és határrendészetei egy év alatt biztosan feltérképezték az embercsempészek új Elolvasom

Háborúba küldené a szír migránsokat az új lengyel külügyminiszter

Witold Waszczykowski, a kinevezésre váró lengyel kormány kijelölt külügyminisztere szerint az Európába érkező szíriai bevándorlók felállíthatnának Elolvasom

0 0 vote
Article Rating
0

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments