Fel fog gyorsulni az M3-as metró

Fel fog gyorsulni az M3-as metró

Fel fog gyorsulni az M3-as metró felújításának a programja – jelentette be a Budapestinfón, szokásos pénteki sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester, miután péntek reggel közel kétórás konzultációt folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A főpolgármester hozzátette: a kormány biztosítani fogja azt a mintegy 50 milliárd Ft-ot, amely a jelenlegi becslések szerint a bekerülési összeg és a várható uniós támogatás közötti különbség.

​​Tarlós István úgy fogalmazott: „minden barátságom hangsúlyozása mellett meg kell ismételnem, nem nálunk pattogott a labda”. Visszautasította, hogy a főváros hibája lenne, hogy a kivitelezési közbeszerzés még nem indult el. Az elhúzódásnak az az oka – tette hozzá –, hogy nem kaptak még a kormánytól konkrét fedezetigazolást, és elhúzódtak a szakmai egyeztetések azzal kapcsolatban, hogy a kormány rá akar látni országosan az uniós nagy pályázatokra. Tarlós István közölte: ha 10 napon belül nem történik meg a kivitelezési közbeszerzés kiírása, „nem érdekel semmilyen további egyeztetés, kezdeményezni fogom a Fővárosi Közbeszerzési Kft. cégvezetőjének leváltását”.

Kérdésre válaszolva elmondta: a metrófelújítási munkának várhatóan február végén, március elején de facto el kell indulnia, erre pedig minden remény megvan.

A metrófelújítás miatt szükséges buszpótlás kapcsán elmondta, azt is tisztázták a miniszterelnökkel folytatott konzultáció során, hogy „aki a zenét rendeli, az fizeti a zenés felárat”, vagyis az ezzel kapcsolatos teljes többletköltséget az államnak kell kifizetnie.

Kitért a „néhány tagból álló liberális párt” közleményeire, amelyek szerint nem is igaz, hogy az unió támogatja a metrófelújítást. A főpolgármester azt mondta, körülbelül 130 olyan párt van ma Magyarországon, amelyek nem képviseltetik magukat egy emberrel sem a fővárosban, és a sajtóhoz fordulva úgy fogalmazott: „remélem, egyszer elárulják, hogy ezek közül milyen szisztéma szerint választják ki azt a három-négyet, akiket állandóan megkérdeznek és közlik a véleményüket”. Tarlós István idézte Szalóki Flórián, a Nemzet Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárának tegnapi levelét (amely itt letölthető). Eszerint az M3-as metróprojekt fedezetét megteremtő támogatási szerződés 137,5 milliárd Ft-os összeggel megkötésre került a támogató NFM és a kedvezményezett BKV között. Mindez azt jelenti, hogy a projektben a közbeszerzési eljárások fedezet rendelkezésre áll. A projekt támogatási kérelme július 4-én megküldésre került az előzetes minőségbiztosítást végző Jaspernek. Az Európai Bizottság döntésének függvényében – attól függően, hogy egészben vagy részben támogathatónak ítéli-e a projektet – szükséges további, esetleges fedezetbevonásról a Kormányzatnak döntést hoznia. Az Európai Bizottság tájékoztatása alapján az M3-as metró támogatásának megerősítésére irányuló IKOP-módosítást a Bizottság határozatával jóváhagyta – olvasható a levélben. „Ennyit a magyar liberálisok hisztériájáról” – jegyezte meg a főpolgármester.

Tarlós István reagált Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek a csütörtöki Kormányinfón elhangzott nyilatkozataira is. Mint mondta, a HÉV-vonalak állam általi visszavétele az utasoknak nem jelent változást, „hiszen aligha érdekli őket, hogy a HÉV-vezetőket az állam vagy a főváros vezeti”. Hangsúlyozta, hogy a helyközi közlekedés mindig is állami feladat volt, így nem átadásról, hanem visszaadásról van szó. A főpolgármester emlékeztetett arra is, hogy az állam 2015-ben nem fizette ki a helyközi közlekedés árát, a Főváros a kapott 24 milliárd Ft-ot a költségvetési törvény értelmében csak és kizárólag helyi közlekedésre fordíthatta, különben törvénysértést követett volna el, más pénzt pedig nem kapott az államtól. Kérdésre válaszolva elmondta: a HÉV-vonalakat és szerelvényeket nagyon rövid időn belül fel kell újítani, annak 60-100 milliárd Ft-os költségére a Fővárosnak nincs forrása, „ha azokat visszaadjuk az államnak, erre neki kell fedezetet találnia”.

Tarlós István azt mondta, „tényszerűen nem igaz”, hogy – mint ahogyan Lázár János állította – nem a kormányon múlik a metrófelújítási munkák kezdete. „Hónapok óta különböző kormányzati és kormány közeli funkcionáriusokat nógattam levélben és szóban is, hogy fel kell gyorsítani a metrófelújítást. Most, a miniszterelnökkel való konzultáció után az fel fog gyorsulni” – jelentette ki. Emlékeztetett rá, hogy a Főváros 2012-ben kezdte forszírozni a metrófelújítást. 2015 közepéig nem lehetett semmilyen kötelezettséget vállalni, teljesen el volt adósodva a BKV, bármilyen kötelezettségvállalás fedezet nélküli lett volna. A főpolgármester hozzátette: a tárcáknál álltak az egyeztetések, a Fővárosi Közbeszerzési Kft. nem tudott lépni. „Mi várunk mindig az egyeztetésekre. Amíg miniszterelnök úrral nem tudok közvetlenül egyeztetni, az egyeztetések szeretnek leülni” – fogalmazott.

Tarlós István a magyar buszok gyártásával kapcsolatban azt mondta: kezdettől, már ellenzéki időszakában is megmondta, hogy a magyar ipart és szolgáltatást támogatni kell, még uniós büntetések fenyegető veszélye mellett is. Nagyon szívesen veszünk magyar buszt – a BKV-nak még 500 buszt kellene lecserélnie –, de csak akkor tudunk, ha van magyar busz – emelte ki. Kitért rá, hogy a Fővárosnak csak EIB-hitelből lenne forrása buszvásárlásra, de azt egy jelenleg is érvényben lévő kormányhatározat megtiltja. „Nehéz helyzetbe hoz minket, ha a miniszterelnök felszólongat, hogy vegyünk magyar buszokat” – mondta ennek kapcsán. Tarlós István üdvözölte, hogy a kormány 20 év után újra elindítaná a magyar buszgyártást, ezt a főváros támogatja, segíti, „de annak feltételeit nem nekünk kell megteremtenünk”. Feltette a kérdést, ha – mint azt Lázár János említette – vannak magyar buszok, és van 6-8 magyar buszgyártó, akkor miért nem indultak el a BKV tenderén?

A dugódíj kapcsán emlékeztetett rá, hogy azt az unió nem kérte, hanem Demszkyék önként vállalták a 4-es metró támogatásáért cserébe. Az M4-es metrószerződés szerint 79-21%-os arányban vállal részt a finanszírozásból az állam és a főváros. Vagyis a dugódíj elmaradása miatti, esetleges uniós büntetésnél „a Kormánynak nem kell semmit átvállalnia, ő a felelős, hivatalból neki kell azt kifizetnie”. Kitért rá, hogy Lázár János szerint nem kívánják módosítani, annulálni azt a törvényt, amely kizárja a dugódíj bevezetését. „A dugódíj bevezetését jogszabályi akadály miatt, azaz nem a mi hibánkból nem tudjuk teljesíteni. Szó sincs arról, hogy az esetleges uniós büntetésnek akár a 21%-át mi akarnánk kifizetni, a fővárosnak egy fillért sem kell fizetnie” – hangsúlyozta. Hozzátette: ha nem lesz dugódíj, az érinteni fogja az állami költségvetést, hiszen az államnak „a zsebébe kell nyúlnia”, és növelnie kell a BKV finanszírozását (azt ugyanis csökkentette volna a dugódíjból származó bevétel).

A főpolgármester bejelentette: 8,4 milliárd Ft-ot fordíthatnak a legközelebbi jövőben kerékpárutak és -sávok létesítésére, 13 projekt keretében, amelyek 18 kerületet érintenek. A projektek listáját a Főváros egyeztetni fogja a kerékpáros szövetséggel. A fejlesztések során többek között ökoturisztikai folyosó épülne a Rákos-patak mentén, valamint több dél-pesti kerületben történne kerékpáros fejlesztés. Bővítenék a Bubi közbringa-hálózatot a III. és a XIII. kerületben. Az állam ezeken felül az Eurovelo 6 Duna-menti kerékpárút fejlesztését is elvégzi, valamint elkészül a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal fővárosi szakasza is, ami önmagában 350 millió Ft.

A felújított Bartók Béla utat 2017. január 31-én fogják átadni, a villamosközlekedés elindulhatott ugyan augusztus 28-án, „de tessék tudomásul venni: attól, hogy jár a villamos, az még munkaterület” – mondta Tarlós István. Hozzátette: a Műegyetem szakértői vizsgálják, hogy a Bartók Béla úton hány sávra van szükség, és tud-e kerékpársáv épülni, amit a Főváros nem ellenez, sőt támogat. 2016 nyár végén ebből kétféle ember gyárt problémát: aki rosszat akar, és aki szerepelni akar, mindkettőből van elég” – jegyezte meg, hozzátéve, „nem kell hetente, naponta cirkuszolni, teóriákat gyártani”.

Tarlós István beszélt arról is, hogy a hulladékgazdálkodás ügyében van nézetkülönbség a kormány és a kormánnyal szövetséges főpolgármester között. Mint mondta, szívesen támogatnak állami koncepciókat, amelyek igazságosságra törekednek, így azt, hogy minden településen legyen egyforma mértékű az áram- vagy a vízdíj. A szemétdíjnál azonban ezt vitatható – mutatott rá –, hiszen a Fővárosban óriási eszközállomány, amortizáció, karbantartási költségek vannak. „Az első hírek 10 milliárd Ft körüli veszteségekről szóltak, ehhez képest úgy áll a dolog, a főváros legfeljebb 1,9 milliárddal tud hozzájárulni a kormány elképzeléseihez. Cserébe a hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát fejlesztésére az eddigi 8,3 milliárd Ft mellé további 2,4 milliárd fejlesztési pénzt kapunk a kormánytól” – mondta. Ez utóbbi összegből optikai válogatómű beruházást tudnak megvalósítani, logisztikai szolgáltató központ épülhetne, valamint egy olyan rádiófrekvenciás rendszer, amely elősegíti a kukáskocsik járatoptimalizálását, és a kukák csippel való ellátását is magában foglalja. Ez ügyben Seszták Miklós miniszterrel folytatódnak az egyeztetések – tette hozzá.

A főpolgármester a tájékoztatón bemutatta a csillaghegyi öblözet árvízvédelméhez kapcsolódó látványterveket, amelyek a főváros hivatalos honlapján is elérhetők, és azokat a helyszínen is kihelyezték, rövid ismertető kíséretében. Tarlós István nyomatékosította: „rosszindulatú és őrült fikció, hogy tönkre akarjuk tenni a környéket. Nemcsak megmarad a part használhatósága, hanem annak minősége egyértelműen javulni fog.” Megemlítette, lehetséges, hogy a tervezés elhúzódása miatt az eddigi tervező helyett a Fővárosi Csatornázási Zrt-vel fogják elvégeztetni a munkát.

Tarlós István úgy fogalmazott: „lehet kezdeni cirkuszolni a Római-parti gát miatt a katasztrófaturistáknak, meg lehet akadályozni a védműépítést fizikailag is, de ha lesz komoly árvíz és kár, a károsultakat a Ligetvédőkhöz fogom irányítani”. Az árvízvédelmi mű építésének akadályozása egy ponton túl elérheti a közveszélyokozás határát. Budapest utolsó védtelen partszakaszáról, 55 ezer ember élet-és vagyonbiztonságáról van szó – tette hozzá.

A városnéző buszok ügyében kérdésre válaszolva azt mondta: felkérte a Budapesti Közlekedési Központot, módosítsa a pályázat határidejét, hogy ne alakuljon ki monopolhelyzet. Ha mégis ez történne, a főpolgármester megvizsgálja, milyen lehetőségei vannak a döntés megvétózására.

Ezt is olvassa el!
Márpedig lehet, hogy beleroskadunk, de akkor is

Arold Péter "A Lánchidat nemzeti kincsnek tekintjük, ezért akkor is fel fogjuk újítani, ha beleroskadunk. Márpedig lehet, hogy beleroskadunk, mert Elolvasom

A valóság

Miért is haragszik Tarlós a közterület-felügyeletre ? Mint tudjuk, a napokban a főváros polgármester nyíltan buzdította az embereket, hogy ne Elolvasom

Sávot kapott Tarlós a III. kerületben

"Tarlóssáv" feliratot festettek reggel a felmart „BUSZ” feliratok helyére a Komjádi uszoda előtt az Együtt politikusai. Azért tiltakoztak így, mert Elolvasom

Tarlós elgondolkodna

Elérkezett az idő. A Momentum ma délután adja be azt a legalább 138 ezer aláírást, melyeknek érvényességük esetén népszavazást kell kiírni Elolvasom

Tarlós István főpolgármester összefoglalója az OLAF-jelentésről

Úgy látom, hogy az M4-es metró ügyével kapcsolatban a legkevesebb szó magáról az OLAF-jelentés tartalmáról esik. Demszky Gábor volt főpolgármester Elolvasom

Tarlós szerint a 65 felettiek 8 milliárdos veszteséget okoznak a fővárosnak

Elkészült a 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. - közölte Tarlós István Elolvasom

Tarlós: Aki szereti Budapestet, támogatja az olimpiát

Tarlós István az M1 műsorában hétfőn kijelentette, hogy aki szereti a fővárost, nem támogatja a Momentum Mozgalom olimpia-ellenes kezdeményezését. A Elolvasom

Mert erről is a falevél tehet

Előzetes A pártok máris egymásra mutogatnak egy szerencsétlen baleset ügyében is. Most a Demszky féle városvezetést citálták elő, párhuzamot vonva Elolvasom

Kitárná a kapukat a Székelyföldre látogató Tarlós István

Budapest városvezetése nyitott arra, hogy kapcsolatokat teremtsen a székelyföldi vállalkozókkal – jelentette ki Tarlós István, Budapest főpolgármestere szerdai csíkszeredai sajtótájékoztatóján. Elolvasom

Tarlós a kormány mellé állt kvótaügyben

Tarlós István Forrás Google A Fővárosi Közgyűlés következő ülésén hivatalosan is csatlakozik a kormány kötelező uniós Elolvasom

Új részletek a dugódíjról

Tarlós dugódíja Tarlós István arról is beszélt, hogy létezik egy nem tőle származó javaslat, amelyet "jobb Elolvasom

Dugódíj Budapesten

A főpolgármester szerint jelenleg kétféle javaslat van. Az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy "Budapest-matricát", amelynek az Elolvasom

A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal közleménye

Tarlós és a bevándorlás A Fővárosi Önkormányzat eddig is mindent megpróbált a kérdés humánus kezelése érdekében, Elolvasom

Tarlós: a vizes világbajnokság sikere elősegítheti az olimpiarendezést

Tarlós és az Olimpia Tarlós István szerint a 2017-es, Budapesten megrendezendő vizes világbajnokság sikere elősegítheti azt, Elolvasom

Tarlós István csatlakozott az államfő klímaváltozás elleni felhívásához

Tarlós csatlakozott Tarlós István főpolgármester csatlakozott Áder János köztársasági elnöknek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni felhívásához. Elolvasom

Szigetvári Viktor Elnök Úr részére

Születésnapi köszöntő Tarlós stílusban Szeretnék gratulálni Önnek Jósika Miklós születésnapja alkalmából, továbbá együttérzésemről biztosítani Önt Kutuzov Elolvasom

Tarlós szerint Budán kellene felépülnie az új kórháznak

Tarlós és a kórházak A volt országos pszichiátriai intézet területe felelne meg leginkább a fővárosba tervezett Elolvasom

Karácsony – Brüsszelig megyünk

"Jegyezzük meg ezt a napot." - írta Facebook oldalán Karácsony Gergely és rendesen kiakadt azon, hogy a kormány elutasítja azt Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is.