Putyin visszavonul
Putyin visszavonul

Elrendelte a Szíriában harcoló orosz katonai erő fő része kivonásának megkezdését hétfőn Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.

    Az állami televízió nyilvánossága előtt, Szergej Sojgu orosz védelmi és Szergej Lavrov külügyminiszter jelenlétében nyilatkozó Putyin megítélése szerint a több mint öt hónappal ezelőtt megkezdett orosz katonai beavatkozás egészében elérte célját Szíriában.
Az elnök szavai szerint a csapatkivonásnak kedden kell megkezdődnie. Vlagyimir Putyin egyúttal elrendelte, hogy Oroszország vállaljon intenzívebb szerepet a békefolyamatban a szíriai konfliktus lezárása érdekében.
“Katonáink hatékony munkája megteremtette a békefolyamat megteremtésének feltételeit” – mondta.
“Úgy gondolom, hogy a védelmi minisztérium és az orosz fegyveres erők elé kitűzött feladat, az egészét tekintve, megvalósult. Az orosz haderő részvétele mellett a szíriai fegyveres erők és a hazafias szíriai erők képesek voltak alapvető fordulatot elérni a nemzetközi terrorizmus elleni harcban és magukhoz ragadták a kezdeményezést szinte minden vonatkozásban” – tette hozzá.
Az orosz elnök szerint a lépésnek ösztönzően kell hatnia a szíriai politikai párbeszédre. Kijelentette, hogy a döntéssel kapcsolatban egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai elnökkel. A szír elnök egyetértett Putyin lépésével.
Dmitrij Peszkov orosz külügyi szóvivő szerint Putyin telefonon beszélt Aszaddal.
Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázis és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény folytatja tevékenységét. Az orosz elnöki bejelentés a csapatkivonás ütemezére nem terjedt ki.
A Kreml a bejelentést arra a napra időzítette, amikor Genfben újrakezdődtek a szíriai polgárháborúban szembenálló felek között (a tűzszünetből kizárt iszlamista terrorszervezetek kivételével), az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások.

MTI

Ezt is olvassa el!
Norvégia behódolt

Foto: Scanpix A Norvég Bevándorlási Igazgatóság 30 ezer menekült elszállásolásán dolgozik, ehhez civil és egyházi segítséget Elolvasom

Románia nemzeti ünnepére

John Kerry Közel egy évszázaddal ezelőtt román vezetők egy csoportja összegyűlt, hogy egységes, demokratikus államot hozzon Elolvasom

Brexit – Putyin: Oroszország sosem mondott véleményt a brit népszavazásról

Oroszország sohasem avatkozott be a brit népszavazás ügyébe, azzal kapcsolatban nem hangoztatott semmiféle véleményt, ezért ezzel kapcsolatban bármely minősítés a Elolvasom

Putyin lezárta a határt

Az orosz kormány minden előzetes figyelmeztetés nélkül kiterjesztette az ukrán-kazah tranzitforgalom januárban bevezetett korlátozását. A határon feltorlódott az áru, amelynek Elolvasom

És úgy látszik nem tanult a birkája

Mint ezen az oldalon írtam róla Dacstomi nagyon örült. Krokodilkönnyekről, győzelemről és sikerről beszélt. Hát most kapott egy bazi nagy Elolvasom

Lauder a szélsőjobb számára szolgáltat gyúanyagot

Soha nem értettem, miért gondolja bárki azt a tengerentúlról, hogy bármiféle értelme van rosszindulatú baromságokat összehordania Magyarországról. „Ronald Lauder, a Elolvasom

Az “elit”, ami nyíltan a nép ellen fordult

Joachim Gauck német államfő nemrég nyilvánosan kijelentette; “nem az elit a probléma, hanem a nép.” Németország vezetői megszabadulnának az őshonos Elolvasom

Már érezhető az afrikai országokkal kötött migrációs egyezmények hatása

Meghozták az első eredményeket azok a partnerségi megállapodások, amelyeket az Európai Unió kötött öt afrikai országgal a migrációs áradat hatékonyabb Elolvasom

Amerikai elnökválasztás

Donald Trump republikánus elnökjelölt feljelentést tett, mert Nevadában a szavazók egy helyütt a megengedett időn túl is voksolhattak.     Donald Trump Elolvasom

Szakértő: a titkosszolgálatok tudnak az új csempészútvonalakról

Illegális bevándorlás Az adott országok titkosszolgálatai és határrendészetei egy év alatt biztosan feltérképezték az embercsempészek új Elolvasom

Csak mellékesen: Orbán Viktor aláírta, letelepíthetik a migránsokat hazánkban

Most akkor mi van? Mielőtt Orbán Viktor miniszterelnök elszenvedte volna David Cameron történelmi győzelmét Brüsszelben, azért Elolvasom

Angela Merkel német kancellár kitart a menekültválság megoldását célzó politikája mellett

Angela Merkel Angela Merkel német kancellár kitart a menekültválság megoldását célzó politikája mellett, és nem enged Elolvasom

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti

Lengyelország Az októberi választások nyomán kormányra került jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) által tervezett lengyel közmédia-reform Elolvasom

A víz és a prédikáció

Már-már a kétségbe esés határáig üldöz az a nagypofájúság és az önkritika teljes hiánya, ami Brüsszel mutat és tesz. A Elolvasom

Az Osztrák Sajtótanács szerint megtévesztően tudósítottak az osztrák lapok Bicskéről

Manipulált az osztrák média Megtévesztően tudósított az osztrák sajtó a bicskei eseményekről – állapította meg az Elolvasom

Háborúba küldené a szír migránsokat az új lengyel külügyminiszter

Witold Waszczykowski, a kinevezésre váró lengyel kormány kijelölt külügyminisztere szerint az Európába érkező szíriai bevándorlók felállíthatnának Elolvasom

Juncker és Tusk levélben fordul minden uniós tagállamhoz

  [caption id="attachment_911" align="alignleft" width="276"] Jean-Claude Juncker Minden uniós tagállamnak levelet küld pénteken Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, valamint Donald Elolvasom

Fico: Szlovákia az EU bíróságán támadja meg a kvótadöntést

Fico és Orbán Szlovákia az Európai Unió luxemburgi bíróságán támadja meg az uniós belügyminiszterek keddi döntését Elolvasom

0

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .