Deli-palyaudvar-budapestIllegális bevándorlás – Migránsok zaklatták egy vonat utasait és kalauzát Budapesten

Budapest, 2016. március 14., hétfő (MTI) – Migránsok zaklatták február végén egy vonat utasait és kalauznőjét a budapesti Déli pályaudvaron, a rendőrség az eset miatt egy 24 éves szomáliai férfit keres garázdaság miatt – közölte az M1 aktuális csatorna híradója hétfőn.

A híradóban elhangzott: február 28-án “négy-öt, észak-afrikai kinézetű migráns” szállt fel a Győrbe induló vonatra, ahol hangoskodtak, sértegették az utasokat, akik közül két nőt szóban és fizikailag is zaklattak.
“Amikor a kalauznő megpróbálta rendreutasítani őket, őt is inzultálták” – számolt be a csatorna, hozzátéve, a fiatal jegyvizsgáló menekülni akart, de elállták az útját és közben szóban és tettleg is megalázták.
Az M1 úgy tudja az esetnek több szemtanúja is volt, és a történteket a kocsiban lévő biztonsági kamera is rögzítette.
Elhangzott az is, a rendőröknek később sikerült azonosítani a csoport tagjait. Kiderült, hogy az utasokat és a kalauznőt zaklató migránsok valamennyien a bicskei befogadóállomás lakói, akik ellen már korábban idegenrendészeti eljárás indult.
A rendőrség arról tájékoztatta az M1-et, hogy az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) garázdaság miatt büntetőeljárást indított a csoport hangadója, Mohamed Ahmed Mohamed 24 éves szomáliai állampolgár ellen. A rendőrség a férfi ellen március 2-n elfogatóparancsot adott ki, továbbá vizsgálja, hogy a szomáliai férfi nem gyanúsítható-e közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vagy személyi szabadság megsértése bűntettével – hangzott el a híradóban.

 
MTI 2016. március 14., hétfő 19:30


Erre én: Ilyenkor hol van az utazó közönség? Hol vanm a Facebookon képeket osztogató, nagy hangú migráns ellenes “vérmagyar”? Arról nem is beszélve, hogy miért most közli a királyi tv az incidenst? És végűl. Mi az, hogy “négy-öt, észak-afrikai kinézetű migráns”?

Ezt is olvassa el!
Nekrológ Keleti György emlékére – Lendvai Ildikó

Meghalt Keleti György. A fiatalabbak ma inkább gyönyörű lányait ismerik a képernyőről, de aki már 1989-ben is figyelte a politikát, Elolvasom

Decemberben tovább romlott az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye
Európai Parlament

Decemberben gyorsult a feldolgozóipar havi teljesítménycsökkenése az euróövezetben. A londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közölte, hogy decemberben 46,3 pontra Elolvasom

Civil kör: A Momentum a fő veszély

Nagyon sok vonatkozásban profi módon kormányoz a kormány, hiszen például gazdaságilag egy aranykor van, ugyanakkor súlyos probléma, hogy a Fidesz Elolvasom

11,2 milliárd forintos kártérítésre kötelezték a Quaestor-vezért

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős ítélete szerint Tarsoly Csabának cégvezetői felelőssége volt a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vagyonvesztésével kapcsolatban, írja Elolvasom

Lemondott Gréczy Zsolt. Jól tette

MTI hír Lemond parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő. Az ellenzéki politikus ezt az ATV Egyenes Elolvasom

A Péter Politikai hírek Magyarország a 24.hu portálhoz eljuttatott közleményben  eljuttatott közleményben számol be Pécs súlyos anyagi válságáról Péterffy Attila Elolvasom

Ágnes megírta levelét. Péter válaszolt rá

Az Alaptörvény 7. cikk (1)-(2) bekezdése, valamint az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. § (8) bekezdése alapján írásbeli Elolvasom

Deutsch fizetett, a pénz Iványihoz került

Arold Péter Politikai hírek Deutsch fizetett-írja Facebook bejegyzésében Dobrev Klára EP képviselő, majd így folytatja.  Már fejben tartani is lehetetlen, Elolvasom

Fidesz-kongresszus – Kocsis: a Fidesz-frakció továbbra is őrizni fogja a parlament méltóságát

A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és "az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat" sem tereli Elolvasom

EU-tisztújítás – Fidesz-KDNP

MTI hír EU-tisztújítás - Fidesz-KDNP: a bevándorláspárti baloldal bosszút akar állni Magyarországon A bevándorláspárti baloldal bosszút Elolvasom

DK: A főpolgármester ismét bizonyította totális alkalmatlanságát

A. Péter választások Magyarország Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselőnűje az MTI-hez eljuttatott közleményében gyalulta Tarlós István főpölgármestert és Elolvasom

DK: megállapodásra törekszünk Szegeden

A Demokratikus Koalíció (DK) arra törekszik, hogy az ellenzéki pártok megállapodásra jussanak Szegeden az őszi önkormányzati választási indulás ügyében, a Elolvasom

Hányok 2.1

Minden egyes megszólalása  sokkos állapotot idéz elő az agyamban. Már azon gondolkodom, hogy feljelentem akaratlan agyi ingerlésért. Hogy lehet az, Elolvasom

Támadásba lendült a propaganda gépezet

Támadásba lendült a propaganda gépezet. Fügelenöl attól, hogy maga Soros György pontról pontra cáfolta az ellene felhozott vádakat, a Fidesz Elolvasom

Ha igaz, ha nem igaz, akkor is figyelemreméltó

Számolni mindenki tud. Ezt a készséget már az általános iskolában elsajátítottuk. Persze mint mindig, most is vannak kivételek, de ez Elolvasom

A pofátlanság határtalan

Sokadszorra írom és még többet mondtam. A kormány szervezetten hazudik. Hogy hatalmát betartsa, folyamatosan zaklatja választóit (itt Magyarország 8 millió Elolvasom

Alaptörvény – Gulyás: a parlament november 8-án szavaz a változtatásról

Az Országgyűlés november 8-án megtartja a zárószavazást az alaptörvény hetedik módosításáról, amely kizárná, hogy az Európai Unió felső korlát nélkül Elolvasom

Szakértő: a titkosszolgálatok tudnak az új csempészútvonalakról

Illegális bevándorlás Az adott országok titkosszolgálatai és határrendészetei egy év alatt biztosan feltérképezték az embercsempészek új Elolvasom

0 0 vote
Article Rating
0

Érdekel minket az ön véleménye is! Ossza meg velünk!

Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments