A DK szerint Orbán hatalmasat bukott Brüsszelben

Molnár Csaba DK
Molnár Csaba DK

Hatalmasat bukott Orbán Viktor Brüsszelben, hiszen végül mégis csak elfogadták a menekültkvótát – véli a DK, amely szerint ráadásul a magyar miniszterelnök „gőgje” oda vezetett, hogy végül nem tőlünk visznek majd el menekülteket, hanem nekünk kell majd befogadnunk máshonnan.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök „hatalmasat bukott” Brüsszelben, mert fogadkozása ellenére nem tudta megakadályozni a kötelező kvóták bevezetését. Az ellenzéki párt kedden az MTI-nek küldött, Molnár Csaba EP-képviselő által jegyzett közleményében utalt az uniós belügyminiszterek tanácsának keddi döntésére, ami szerint – elfogadva az Európai Bizottság javaslatát – 120 ezer menekültet osztanak szét az európai országok között.
Emlékeztettek arra, hogy az eredeti javaslatban még az szerepelt, hogy a 120 ezer menekültet Olaszországból, Görögországból és Magyarországról szállítanák a többi európai tagállamba. A DK szerint Magyarország a lehető legrosszabban került ki a vitából, mert Orbán Viktor „ellenséges hozzáállása következtében” az elfogadott javaslat szövegében már nem szerepel, hogy Magyarországról is vinnének el menekülteket.
Szerintük Orbán gőgje oda vezetett, hogy tőlünk nem elvinni fogják a menekülteket, hanem még az itt lévőkön túl kell majd kötelezően befogadnunk további embereket. Hozzátették: Magyarország így rosszabb helyzetbe került, mint amiben a bizottság eredeti javaslata szerint lett volna. A DK szerint „az európai tagállamok közötti szolidaritás ma legyőzte az önző és erőszakos orbáni politikát”.

1 hozzászólás

  1. Author

    Nem értem. Itt mindenki háttal ül a lovon? Magyarázza már el valaki, hogy ezt hogy kell értenem? A kvóta szerint 900 valahányt be kell fogadnunk.Az senkit nem zavar – főleg Csaba urat – hogy jelenleg több 1000 van itt folyamatosan? Az sem, hogy itt senki nem akar maradni ? Akkor persze a DK-s politikus urat/urakat a nagy demokráciájukban nem zavarja, hogy azt a 900 valahányat akarata ellenére küldenék ide?
    Ehhez külön: Hozzátették: Magyarország így rosszabb helyzetbe került, mint amiben a bizottság eredeti javaslata szerint lett volna. A DK szerint „az európai tagállamok közötti szolidaritás ma legyőzte az önző és erőszakos orbáni politikát”.
    Van ennél rosszabb helyzet? Választ várok.:-)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .