Végkielégítés Fideszes módra?

fideszlogo
Hát igen

A fideszes Simon Miklóst saját felesége követte a nyírbogáti polgármesteri székben, az asszony meg is szavaztatott egy ötmillió forintos búcsúprémiumot saját férjének – írja a Borsonline.hu.
2001-től vezette polgármesterként az alig 3100 fős Nyírbogátot a fideszes Simon Miklós országgyűlési képviselő, de mivel a legutóbbi törvények szerint már nem lehet egyszerre képviselő és polgármester, ősszel a képviselőséget választotta.
Az önkormányzati választásokon utódjának feleségét, Rizsák Ildikót választották meg, aki egyik első intézkedéseként indítványozta, hogy elődje öthavi végkielégítésként bruttó 3 millió 67 ezer, ki nem vett szabadságai után pedig bruttó 2 millió 147 ezer forintot kapjon – írja a Borsonline.hu. A juttatást három nappal később meg is szavazták az önkormányzati képviselők, az összeget Nyírbo­gát 2014-es általános költségvetési tartalékának terhére biztosították.
foggal_korommal
Foggal-körömmel…

 
A Bors megkérdezte Simont, aki szerint etikailag és törvényileg teljesen rendben van, hogy végielégítést kap, miközben nem rúgták ki, hanem a képviselőséget választotta. Az Együtt hétfői közleménye szerint azonban Simon Miklós hazudik, ugyanis a törvény világosan fogalmaz: a távozó polgármestert nem illeti meg a végkielégítés, ha országgyűlési képviselői jogviszonyt létesít.
Forrás: borsonline.hu

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .