DK: a polgári berendezkedés legnagyobb akadálya Orbán Viktor

MTI hír

A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország polgári berendezkedésének legnagyobb akadálya Orbán Viktor miniszterelnök és az általa folytatott politika – reagált a párt alelnöke, Vadai Ágnes a kormányfőnek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott szavaira pénteken sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor az interjúban egyebek mellett amellett érvelt, hogy a halálbüntetés bevezetésének kérdése legyen tagállami hatáskör az Európai Unióban.
Az ellenzéki politikus azt mondta, az európai Magyarország polgárai megvetéssel tekintenek arra a politikusra, aki „a halál kufárja”. A Jobbik új tagot tudhat a soraiban, „azt kell mondanom, (…) ez az ember visszataszító” – jelentette ki Vadai Ágnes.
Arról is beszélt, hogy amíg a futballvilágban még csak közeledik az átigazolási szezon, az „oligarchavilágban” láthatóak a változások.
A DK szerint az „oligarchaválogatottnak” továbbra is tagja maradt Pintér Sándor belügyminiszter, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke. A csapatkapitány Orbán Viktor miniszterelnök, a kapus pedig Polt Péter legfőbb ügyész – tette hozzá Vadai Ágnes. A „csapatból” kikerült szerinte Simicska Lajos és Nyerges Zsolt vállalkozó, valamint Töröcskei István, a Széchenyi Bank volt tulajdonosa, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) egykori vezérigazgatója és Győri Tibor, a Nézőpont Intézet tulajdonosa. A helyükre érkezett Tiborcz István, Orbán Viktor veje, Andy Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, valamint Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa – mondta.
A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint az „oligarchaválogatott” egyetlen célja a közpénzek megszerzése. Vadai Ágnes kijelentette, pártja a kormányváltás után független szakértőkkel akarja kivizsgáltatni azokat, akik meggazdagodtak az ország állami és uniós támogatásaiból.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .