Az Európai Parlament elnöke telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel a halálbüntetésről szóló kijelentései miatt. Martin Schulz erről Strasbourgban beszélt szerdán. Orbán a miniszterelnüöki sajtóirodán keresztül azt üzente, hogy örömmel áll Martin Schulz rendelkezésére.
Az Európai Parlament szerda délelőtti ülésének elején Jörg Leichtfried osztrák szociáldemokrata EP-képviselő első felszólalóként, a nemzetközi média jelentéseire hivatkozva azt mondta, hogy Orbán Viktor felvetette a halálbüntetés visszaállításának gondolatát.
Schulz Leichtfeldnek adott válaszában közölte: ő is olvasta az erről szóló beszámolót, és kezdeményezte, hogy telefonon beszélhessen a magyar miniszterelnökkel.
Orbán Viktor a halálbüntetés mellett foglalt állást kedden Pécsen, amikor a kaposvári trafikos gyilkosságról kérdezték Páva Zsolt polgármesterrel közös sajtótájékoztatóján. A kormányfő azt mondta: „elfogadhatatlan, ami történt, és a helyi városvezetésnek a teljes súlyával kell fellépnie”. Hozzátette: „bár azt hittük, hogy pontot tettünk a magyar büntető törvénykönyvvel és bűnüldözéssel kapcsolatos kérdésekre, amikor bevezettük a három csapást és a tényleges életfogytiglant, a halálbüntetés kérdését Magyarországon napirenden kell tartani, és tudatni kell, hogy semmitől sem riadunk vissza”.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan úgy reagált Martin Schulz nyilatkozatára: „Orbán Viktor álláspontja szerint a halálbüntetés kérdését napirenden kell tartani. Természetesen a témában európai szinten is konzultációkat kell folytatni, így a miniszterelnök ezúttal is örömmel áll Schulz elnök úr rendelkezésére”.
Fiorrás: hvg.hu