Tarlós szerint Budán kellene felépülnie az új kórháznak

Tarlós és a kórházak
Tarlós és a kórházak

A volt országos pszichiátriai intézet területe felelne meg leginkább a fővárosba tervezett új kórház számára – jelentette ki a Kossuth Rádióban Tarlós István főpolgármester.
Budán kellene felépülnie a kormány által tervezett új kórháznak, és erre az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területe a legalkalmasabb – erről Tarlós István főpolgármester beszélt hétfőn, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.  A politikus azt mondta, ez nem javaslat, hanem a kerületi polgármesterekkel kialakított vélemény. Az ügyben nem a főváros hozza meg a döntést – hangoztatta. Az egykori OPNI területe melletti vélemény azért született, mert ott most nincs egészségügyi ellátás, és egy ilyen területen sokkal könnyebb megszervezni az építési munkálatokat, mint ahol jelenleg is kórházi ellátás folyik – magyarázta a főpolgármester megjegyezve, hogy valóban felvetődött a Szent János Kórház területe is.
Tarlós István közölte, hogy az egykori OPNI állami tulajdonban van, így a tulajdonviszonyok nem okozhatnak problémát. Szólt arról is, az a kérésük, hogy ha fel is épül az új központi kórház, és egyetértésükkel esetleg Budán, attól a Szent Margit Kórház „paraméterei ne sérüljenek meg”.
A főpolgármester megtisztelőnek nevezte, hogy az ügyben kikérték véleményüket, és megerősítette: „Ha a Miniszterelnökség népszavazást szeretne, azt mi támogatni tudjuk.”
Tarlós István annak kapcsán, hogy Horváth Csaba, a fővárosi közgyűlés szocialista képviselője egy korábbi, a Szent János Kórház területére vonatkozó terv elővételét javasolta, arról beszélt: a tervre 2001 és 2005 között kifizettek 251 millió forintot, de akkor a saját szocialista kormányuk támogatásra méltatlannak minősítette.

180 perc/Kossuth Rádió, MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .