Budapest, 2015. április 9., csütörtök (MTI) – Nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
A Híradó értesülései szerint az ellenzéki politikust egy magánszemély jelentette fel, amiért 2012-ben, egy frakciótársainak írt, de később nyilvánosságra került levélben „kamukausztnak” nevezte a népirtást.
A műsorban Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, a nyomozás során vizsgálják majd, hogy a képviselő megnyilvánulásával tagadta vagy kétségbe vonta a nemzeti szocialista rendszer által elkövetett emberiség elleni cselekmények tényét. Vejkey Imre (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke jelezte: a parlament – az általa vezetett testület javaslatára – kétharmados döntéssel határozhat a jobbikos képviselő mandátumának felfüggesztéséről.
Az M1 információi szerint Kulcsár Gergely ellen a holokauszt áldozataira emlékeztető Duna-parti szoborkompozíció 2011-es meggyalázása miatt is érkezett feljelentés, de az ügyészség szerint ebben az ügyben csak rágalmazás miatt indulhatott volna büntetőeljárás, ez a cselekmény azonban már tavaly nyáron elévült.
MTI
2015-04-09