Olyan országban születtem, amelynek 93 ezer négyzetkilométer volt a területe. Tanultunk Trianonról. Tudtuk, hogy Magyarország volt nagyobb is. Tudtuk, de….

A Péter Az „átkosban” politizáló politikusok is megirigyelhetik a Fidesz néhány őskövületének ragaszkodását a hatalomhoz. Kevés olyan pártot. illetve pártvezetőt,….

Miért nincs igazi baloldal?

A. Péter Röviden a Facebook -ról Mark Zuckerberg a Facebook közösségi oldal készítője, amelyet iskolatársaival alapított; Dustin Moskovitz, Eduardo Saverin….

A Válasz Online megnyerte történetének első jogerős sajtóperét a magyar állami vérplazmakészletet külföldi partnerével megvásárló cég korábbi résztulajdonosa ellen. Triumfálnánk,….

Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén….

Az LMP fontos évfordulónak tartja a rendszerváltás utáni első szabadon megválasztott Országgyűlés harminc évvel ezelőtti megalakulását, a közös megünneplését ugyanakkor….

Milliós tételszámú teszteszköz áll rendelkezésre, mégis jó, ha 11 ezer tesztet végeztek el eddig hazánkban. Varjó László DK-s képviselő szembesíti….

  How to Share With Just Friends How to share with just friends. Posted by Facebook on Friday, December 5,….

Csak nem képzeljük, hogy 36 ezer kórházi ágy kiürítését magától rendelte el?   Ugyan! Kásler már el is tűnt. Valószínűleg….

A. Péter Kiemelkedő munkájának elismerése képpen kitüntetésre javasolják Müller Cecíliát. A kitüntetést a HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET javasolja. A közlemény az….

Hátráltatja a járvány elleni védekezést az ellenzék – írta a XXI. Század Intézet az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében. Kiemelték: bár….

A. Péter Az a helyzet, hogy aki a politikából élt „gyermek kora óta” az nem fogja megállni a helyét a….

A molinos balhéjáért Hadházyt két millióra büntette Kövér Nem kellett sokáig várni  a független politikus megsegítésére, fél nap alatt összedobták….

MSZP – Az új Nemzeti alaptanterv (Nat) nem szolgálja a magyar fiatalok érdekeit és nyíltan ideológiai átnevelésre íródott – közölte….

Arold Péter Politikai hírek Mennyire unatkozhat egy országgyűlési képviselő, jelen esetben Vigh László, hogy unalmában a Facebook profilján összehasonlítási versenyt….