OS – Az LMP parlamenti frakciója közleménye (1. rész)

Budapest, 2015. május 25., hétfő (OS) – Öt évébe került a kormánynak, hogy meghallja amit az LMP mond – Az LMP 2010 óta javasolja a családi napközik és egyéb alternatív, rugalmas gyermekellátási formák támogatását, amelyek megoldást jelenthetnek a krónikus bölcsődei férőhelyhiányra. A párt szerint, ha a kormány valóban ebbe az irányba akar öt év után elindulni, akkor első lépésként támogassa az LMP által az idei költségvetéshez benyújtott családi napköziket támogató módosító javaslatokat.  Az LMP szerint azonban csak akkor lehet valódi eredményeket elérni a kisgyermekes nők foglalkoztatása terén, ha a férőhelyek bővítése mellett jelentősen megemeli a kormány a bölcsődei dolgozók bérét.
Az LMP évek óta javasolja, hogy a gyorsan, egyszerűen és olcsón kialakítható családi napközikkel és egyéb rugalmas formákkal orvolják a krónikus bölcsődei férőhelyhiányt, a bölcsődei férőhelyek bővítése mellett. Számos, a kormány által eddig leszavazott javaslatunk segítené a kisgyermekes nők munkába való visszatérését. Javasoltuk, hogy ha a családi napközik teljesítik a szakmai kritériumokat, kapják meg ugyanazt a normatívát, mint az önkormányzati bölcsődék. Jelenleg csak az önkormányzati fenntartású és az uniós támogatásból létrejött csanák kapják meg az állami támogatást, de ez is jóval alacsonyabb, mint a bölcsődei normatíva.
Kiadó: LMP parlamenti frakciója
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .