Esernyővel védték Demszkyt, kifütyülték Gyurcsányt

Március 15-én a Kossuth téren és a Nemzeti Múzeumnál a tömeg kifütyülte a kormányfőt és azt kiabálta: „Gyurcsány takarodj”. A Petőfi-szobornál Demszky Gábor tartott beszédet, akit a jelenlévők tojásokkal dobáltak.

Testőrei esernyőkkel védték. Sólyom gyalog ment a Parlamentbe – őt nem fütyülték ki. Minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik -jelentette ki a Fidesz elnöke negyedmillió ember előtt az Erzsébet hídnál.

Felvonták a lobogót, Gyurcsányt kifütyülték
Soha nem látott rendőri készültség mellett kezdődött meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulójának központi állami ünnepsége a teljesen lezárt Kossuth téren.
A zászlófelvonás előtt órákkal már fémkordonok, úttesten keresztbeállított rendőrautók zárták le az Országház elé vezető utakat. A Magyar Televízió székháza mellett, a Zoltán utcánál csapatszállító autók álltak, a belvárosi rendőrőrsnél mintegy 200 rendőr várakozott teljes felszerelésben. A környéken lakók a Kossuth téri ünnepség végéig nem mozdulhattak ki lakásaikból.
A Magyar Köztársaság lobogójának felvonására kíváncsi emberek fémdetektoros kapukon juthattak a Földművelésügyi Minisztérium épületéhez. A Kossuth tér felett helikopter körözött, a háztetőkön kommandósok figyelték a környéket. A minisztérium épületéhez 100-150 ember jutott be. Tudósítónk arról számolt be, hogy a kordonon kívül álldogáló több száz fős tömeg Gyurcsány Ferenc megjelenését követően hangos fütyülésbe kezdett és azt kiabálta: „Gyurcsány takarodj”, „Gyurcsány, Kóka, véget ért a móka”. A zászlófelvonáson a közjogi méltóságok mellett szinte kizárólag kormánypárti politikusok vettek részt.
Ezután a kordonokkal továbbra is körbezárt térről, a rendőrség által műveleti területnek nevezett közterületről a Nemzeti Lovas Díszegység vezetésével menet indult a Batthyány-örökmécseshez, ahol első miniszterelnökünk születésének kétszázadik évfordulója alkalmából egész napos megemlékezést tartottak.
A Batthyány örökmécsesnél zajló megemlékezésen a politikusok közül egyedül csak Molnár Lajos egészségügyi miniszter jelent meg, aki azonban a bekiabálások miatt gyorsan távozott. A teret kordonnal, illetve az In-Kal Security embereivel vették körbe.
10-15 ezres tömeg „tüntetett” a Nemzeti Múzeumnál
A Nemzeti Múzeumnál március 15-én 11 órától szónoklatok helyett Családunk Magyarország címmel ünnepi műsor kezdődött közjogi méltóságok és kétszáz táncos közreműködésével. Közben a Szabadság térről a Nemzeti Múzeumhoz több ezer fős tömeg vonult át hangos fütyülés és skandálások közepette – tudósított az MNO munkatársa. A menetet ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész vezette, aki reggel kilenc órakor szolidaritási istentiszteletet tartott a Szabadság téri Hazatérés templomában. Az időközben mintegy 15 ezer főre emelkedett számú tüntető emlékező „Gyurcsány takarodj”, „Vesszen a kormány”, „Elkúrtad” szavakat skandálta. A Szózat hallatára a háborgó emberek elhallgattak. A köztelevízió kommentátora egyetlen szavában sem említette, hogy az ünnepség kormányellenes tüntetéssé alakult át. A közvetítés rendezője pedig egyetlen képet sem mutatott a körúti tömegről.
A Nemzeti Múzeumnál déltől 17 óráig történelmi játszóházzal és más programokkal várják a gyermekeket. Akárcsak a Lánchídon, rendezvények lesznek a Duna-korzón és a Roosevelt téren is.
Demszkyt tojással dobálták, testőrei esernyőkkel védték
A fővárosi önkormányzat ünnepségén Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester mondott beszédet a Petőfi-szobornál a Március 15. téren. A főpolgármestert beszéde alatt 15-20 fekete öltönyös ember védte a feléje repülő tojásoktól nagy fekete esernyőkkel. Míg Demszky a tüntetőkhöz beszélt, a tüntetők folyamatosan fújoltak. A közszolgálati tévé bár mutatta a zavargókat, hangot csak Demszky mikrofonjáról adtak, így a tévénézők alig hallhatták a tömeg füttyögését. A műsorvezető most sem említette a rendkívüli körülményeket.
– „Ma senkinek sem kell azt tanácsolni a szeretteinek, hogy hagyják el az országot” – mondta Demszky, aki szerint „a félelem zsoldosai azonban ma mégis itt járnak közöttünk. – Ők azok, akik miatt legbékésebb, vértelen forradalmunk ünnepét sokan félelemmel várták – mondta. Szerinte ők azok, akik utcakövekkel, kereplővel, tojással, paradicsommal, naranccsal vagy éppen Molotov-koktéllal érvelnek. – Sehonnai, bitang ember az, aki miatt ma bármelyik polgártársunknak félnivalója lehet szabadon megünnepelni március 15-ét – fogalmazott Demszky Gábor. Úgy vélte, aki árpádsávos zászlókkal akarja ünnepelni március 15-ét, az semmit nem tud a történelmünkről, százezrek értelmetlen haláláról! – Hiszek benne, hogy többségük egyszerűen csak tudatlan. Csak a kisebbik részük akar valóban félelmet kelteni. A magyar szabadság ünnepén erről a helyről üzenjük nekik: nem félünk tőlük. Mi vagyunk többen – szögezte le.
Beszéde közben az Index tudósítása szerint „ledöntötték a kordont a Petőfi-szobornál, de a rendőrök gumibottal visszanyomták a tömeget, lökdösődés volt, ütlegelés nem”.
Az eseményen részt vett többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere.
Sólyom gyalog ment a Parlamentbe – őt nem fütyülték ki
Sólyom László köztársasági elnök, aki 15-én délelőtt még erdélyi megemlékezéseken vett részt, kora délután már a Lánchídon sétált, ahol ellátogatott A szabadság 12 pontja című rendezvényre, majd gyalog ment a Parlamentbe, ahol átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. Útja közben nem történt incidens. Továbbiak
Az Országház kupolacsarnokában megtartott ünnepségen az államfő elmondta: ez a nap a nemzet egységét fejezi ki. A köztársasági elnök örömét fejezte ki amiatt, hogy március tizenötödikét több országban, mégis a magyar nemzet egységének keretein belül ünnepli. Hozzátette: a magyar nemzet egységét fejezte ki az is, hogy Romániában, Kolozsvárott állami kitüntetéseket adhatott át ott élő magyaroknak. Továbbiak
A MIÉP a Hősök terén ünnepelt
A MIÉP 14 órakor tartotta emlékműsorát a Hősök terén, ahol Csurka István szólalt fel és jelen volt David Irving történész is. Utána 15 órától felvonulást tartott a párt, majd hívei átvonultak a Fidesz rendezvényére. „Vigyetek olyan zászlót, amilyet akartok!” – mondta Csurka. Továbbiak
A Jobbik szintén 14 órakor rendezte megemlékezését Budapesten a Vörösmarty téren, ahol beszédet mondott Wittner Mária egykori forradalmár, fideszes országgyűlési képviselő, Franka Tibor, Kerepes polgármestere és Vona Gábor Jobbik-elnök.
Orbán: Felelni kell a vétkekért
Minden világos elme látja, hogy a hatalom a végzete felé masírozik -jelentette ki a Fidesz elnöke, a párt március 15-i rendezvényének utolsó szónoka. „Bármennyi idő is teljék el végzete beteljesedéséig, a hatalmon lévők felelőssége nem enyészik el, nem esik ki az emlékezetből” – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: egyetlen országot sem lehet büntetlenül tönkretenni, a mi hazánkat sem. Mint mondta, felelni kell a törvénytelenül eltitkolt adatokért, a nemzetgazdaság tönkretételéért, a polgárok ellen elkövetett vétkeikért. Véleménye szerint önmagát ítéli el a nép, ha felmenti bűnös vezetőit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .