Olajos Péter: fájdalmas az MDF döntése

2009-03-05

Olajos Péter MDF EP képviselő 2009
Olajos Péter MDF EP képviselő 2009

Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője szerint Bokros Lajos megosztja a pártot, ami száz nappal a választások előtt nem szerencsés. Az eljárás módja pedig alelnökként nagyon fájt neki, a lista harmadik helyét nem fogadná el.
Korábban úgy nyilatkozott, hogy nagyon reméli, újra felkínálják önnek az EP-lista vezetői helyét az MDF választmányában. Ehhez képest az MDF elnöksége február 24-én úgy döntött, Bokros Lajost javasolja az első helyre. Mit szól a választásukhoz?
Az EP-listára tett elnökségi javaslat engem nagyon meglepett, és mélyen felháborított. Mind a tartalmát, mind a módszert illetően. A tartalmát tekintve Bokros Lajos személyét nem tartom helyes döntésnek, mert a megítélése nagyon eltérő az MDF-en belül, és száz nappal a választás előtt nem hiszem, hogy jó ötlet olyan politikust választani, aki nem egységbe húzza, hanem megosztja a pártot. A döntés indoklását sem értem, hiszen aki válságot akar kezelni, annak először otthon kell kormányra kerülnie ehhez. Aki az Európai Parlamentből kíván válságot kezelni, annak fogalma sincs ennek az intézménynek a működéséről és a képviselők lehetőségeiről. Ami a döntés módszertanát illeti: én nem csupán EP-képviselője vagyok az MDF-nek, hanem egyben az alelnöke és az elnökség tagja, akit ebben a pártfunkciójában néhány hónappal ezelőtt az Országos Választmány 83 százalékos többsége erősített meg. Emellett az ötfős csúcskampánystábban is szerepel a nevem. Ehhez képest elég furcsának tartom azt, hogy a sajtóból kell értesülnöm arról, milyen személyi elgondolások vannak a párton belül. Még csak a véleményemet se kérték, hanem csupán a döntést közölték velem, ami egész egyszerűen sértő, és méltánytalan.
Volt ennek a döntésnek bármiféle előjele?
A legtöbb szavazattal választottak elnökségi taggá. Minden egyes alkalommal, amikor a párt országos gyűlése előtt beszámoltam a munkámról, akkor azt ellenszavazat nélkül, hangos vastaps kíséretében fogadta el az MDF legmagasabb döntéshozó testülete. Ez azt jelzi, hogy a párton belül kimagaslóan nagy a támogatottságom, a párt elnökségében azonban – úgy látszik – ez nincs így.
Főként, hogy a javaslatot 80 százalékos többséggel fogadta el az elnökség.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez a 80 százalék hét ember, és az ötlet ellenzői nem voltak jelen. Én az európai parlamenti munkámból kifolyólag Dél-Amerikában voltam, Hock Zoltánnak pedig éppen Dávid Ibolya CD-ügyében volt jelenése az ügyészségen.
Bokros Lajos jelölése meglepetés volt, mivel Dávid Ibolya is úgy nyilatkozott korábban a Bokros-csomagról, hogy az háborús években tapasztalható károkat okozott. Ezt hogyan kommentálná?
Ez a párt Bokros Lajossal már nem az a párt lesz, amely az antalli örökséget viszi tovább, és ami a legtöbb szavazója számára ma is a legfontosabb értéke ennek a politikai szerveződésnek.
Mivel magyarázná, hogy ez a kérdés épp akkor került napirendre az elnökségben, amikor ön a világ másik felén tartózkodott?
Gyakorló politikusként azt tudom mondani, hogy erről a helyzetről túl könnyű feltételezni azt, hogy előre eltervezett és szándékolt volt. Hiszen kiszivárogtatni csak az tud, aki az információ birtokában van, és ez az elnökségi ülés előtt csak nagyon kevés emberről volt elmondható. Érdekes módon a hír pont az elnökségi ülés előtt szivárgott ki, és éppen akkor, amikor mind jómagam, mind Bokros Lajos külföldön tartózkodtunk, tehát az ügy nem volt tovább dagasztható. Ezzel az egész pártot kényszerhelyzetbe hozták, és már bátran nyilatkozhatták azt, hogy nem volt más választásuk, mint a mihamarabbi döntés.
Többek között Katona Kálmán és több megyei elnök is igen erős szavak kíséretében utasították vissza az elnökség eljárását és javaslatát. Ez már részben önnek köszönhető?
A feleségem kivételével én senkivel sem beszéltem azóta erről.
És a felesége mit szólt hozzá?
Ő az ilyen helyzetekre sokkal érzékenyebben reagál, ezért jobban megviselte a dolog. Én már sokat láttam a politikában ahhoz, hogy másként tudjam kezelni, de azért ez még nekem is fájt.
Szombaton lesz az Országos Választmány ülése, ahol döntenek az MDF EP-listájáról. Milyen eredményre számít?
Egyrészt sorsfordító nap lesz, amely meghatározza majd, hogy az MDF milyen esélyekkel vág majd neki a választásoknak, és nyilván a személyes sorsomat illetően is eldől, hogy ebben a munkában, építkezésben a továbbiakban milyen szerep marad a számomra. Másrészt nagy vitára, és szoros eredményre számítok szombaton, aminek az is a következménye lesz, hogy igazán senki sem érezheti majd magát nyertesnek a választmányi ülés után.
Mivel a listáról döntő Országos Választmány szombaton szavaz, ám Bokros Lajos csal vasárnap dönt, elfogadja-e a felkérést, előfordulhat olyan helyzet is, hogy az MDF jelöli, Bokros Lajos pedig visszautasítja a felkérést?
Ez nyilván nagyon komoly presztízsveszteség lenne azok számára, akik ezt a megoldást szorgalmazták. Maga a helyzet egyébként tényleg abszurd, hogy a választmány olyan személyről fog szavazni, aki nem is biztos, hogy elfogadja a felkérést.
Ön szerint mindez nem egy újabb jelentős lépés a megszűnés felé?
Minden ilyen válság magában hordozza a kibontakozás lehetőségét. Persze a magyar politikára, a politikai szereplőire általában nem jellemző a kompromisszumkészség, a békekötés és a harcállások feladása. Az MDF most az érdeklődés középpontjába került, és a negatív reklám is reklám. Tehát minden rosszban van valami jó, és még jól is kijöhetünk a dologból, már ha példát tudunk mutatni ebben az ügyben. De ehhez az kell, hogy a szereplők felismerjék a helyzet súlyosságát, és a szerint cselekedjenek.
Még a második helyen sem önt, hanem Habsburg Györgyöt képzelik el. A harmadik helyet vállalná?
Nem.
És igaz az a híresztelés, hogy a Fidesz korábban bejutó helyet kínált a listáján?
Az ilyen jellegű megbeszélések mindig elakadtak ott, hogy én elmondtam, az MDF-ben képzelem el a politikai jövőmet.
Mely eredményeire a legbüszkébb? Mivel tudná a leginkább megindokolni azt, hogy önnek újra helye van az Európai Parlamentben?
Csak néhány dolog felsorolásszerűen: a széndioxid-kereskedés kapcsán több, mint 300 milliárd forintot sikerült szereznem Magyarország számára. A Rába habzásának megfékezése érdekében sikerült elérnünk, hogy az osztrák állam 1,5 milliárd forintot fektetett be környezetvédelmi technológiák alkalmazásába a Rába-menti üzemeikben. A Kárpát-medence éghajlatának várható változásait vizsgáló kutatásokra 1,2 milliárd forintot hoztam hazánkba. Sikerült egy olyan madárvédelmi programot tető alá hoznom, amelynek révén a hazai áramszolgáltatók madárbiztossá teszik a hálózataikat, és erre hajlandóak milliárdokat áldozni. Nem mellékesen a program iránt immár ez Európai Bizottság is érdeklődik, tehát könnyen lehet, hogy uniós szintre emelhető az ügy. És még sorolhatnám. Ha kell, könnyen materializálható, mi az a munka, amelyet Magyarország érdekében végeztem. De természetesen vannak szimbolikus jelentőségű eredményeim is, mint például az, hogy az Európai Parlament egyik új szárnyépületét a rendszerváltás utáni első miniszterelnökünkről, Antall Józsefről nevezték el. Lehet, hogy az MDF már rég nem lesz, amikor ez az épület még mindig itt fog állni, emléket állítva ezzel első miniszterelnökünknek, a pártjának, és hazánknak, a diktatúra lebontásában szerzett érdemeinknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .