Nem lehet elnyomni a szabadság hangját

Magyarország nem mehet tovább azon az úton, amelynek legújabb állomása a Népszabadság kiadásának felfüggesztése!

Molnár Gyula, a szocialisták elnöke szombaton, pártja tüntetésén a budapesti Futó utcában – ahol eddig a lapot szerkesztették – úgy fogalmazott, „ma a Népszabadság, holnap a többi újság, utána a politikai pártok, és akkor ennek az országnak vége lesz”.

A demonstráción elmondta, arra készültek, hogy október 23-án, 1956 hatvanadik évfordulóján lehet majd nemzeti minimumról beszélni, arról, miként lehet az országot kivezetni a kátyúból, a mai nap azonban világossá tette: nincs lehetőség semmilyen egyezkedésre.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, „egy egykor erősnek, talán verhetetlennek tűnő hatalom fél”, az elmúlt másfél hónapban ugyanis „15-16 milliárd forint közpénzből sem tudták az embereket megtéveszteni”, ezért úgy látszik, „más módszerekhez folyamodtak”.

Molnár Gyula szerint a kormányoldal az elmúlt időszakban már „mindennel megpróbálkozott”: „megvásárolták az Origót és vicclapot csináltak belőle, megvásárolták a TV2-t és botrányos kormánypropagandát csinálnak belőle”.

„Most úgy tűnik, elérkeztek a Népszabadsághoz”, amely az elmúlt hónapokban rámutatott, „miként lehet az, hogy egy miniszter százszorosát költi annak, amennyit keres”, továbbá arra is, a jegybankelnök miként bérelheti az egyik általa felügyelt bankvezér lakását a város „egyik legelitebb helyén” – fejtette ki a pártelnök.

Kiemelte, a kormány új egységként értelmezi a kvótateferendumon „nemmel” szavazó 3,2 millió embert, azonban velük szemben létrejött egy új többség, amelyben a határokon belül 7 millióan, azon kívül közel 5 millióan vannak.

Az MSZP a következő években azon dolgozik majd, hogy ez az új többség leváltsa a kormányt – fejtette ki Molnár Gyula, megjegyezve, a politikai pártok mellett készek együttműködni a civilekkel és a szakszervezetekkel is.

Az MSZP elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy a hatalom nem azzal foglalkozik, mit tegyen a nevében bűnt elkövetőkkel szemben, helyette azzal van elfoglalva, miként hallgattathatja el az erről beszámolókat.

A huszonegyedik században azonban minden újkori diktátor megtanulhatta, újságok betiltásával nem lehet elnyomni a „szabadság hangját” – jelentette ki a szocialista politikus, aki szerint ez „Orbán Viktornak és a Fidesznek sem fog sikerülni”.

1 hozzászólás

  1. Author

    Meglátásom szerint az még nagyobb baj, hogy annak idején eladták a részesedésüket. Mármint a baloldal. Akkor most mi a csodálkozás tárgya?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .