Leváltják Gaskó Istvánt a vasutasok

Gaskó István
Gaskó István

Hiába volt az egyetlen jelölt, nem választották meg elnöknek Gaskó Istvánt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetsége (VDSZSZ) küldöttgyűlésén.
A szavazásig el se jutottak a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetsége (VDSZSZ) küldöttgyűlésén, így ezúttal nem választották újra Gaskó Istvánt, a szakszervezet elnökét, hiába ő volt az egyetlen jelölt az elnökségre – írja a Vs.hu.
Gaskó István papírforma szerint az egyetlen jelölt volt a szakszervezet vezetésére, de csak akkor szavazhattak volna róla, ha felkerül a szavazólapra. Erre azonban nem került sor, a küldöttek többsége ugyanis nem szavazta meg, hogy felkerüljön. A lap úgy tudja, Gaskót mindössze a küldöttek egynegyede támogatta csak, ez pedig kevés a döntéshozatalhoz.
A Vs.hu információi szerint lényegében megpuccsolták Gaskót, és mivel nincs elnöke a szervezetnek, annak irányítását egy ideiglenes ügyvivő testület veheti át a következő tisztújításig. Az alapszabály szerint a megismételt elnökválasztásra harminc napja van a vasutasoknak.
Gaskó István pozíciója a VDSZSZ-ben viszont kihathat a Liga Szakszervezetekben betöltött pozíciójára is.
Gaskó egyébként 1989-ben részt vett a VDSZSZ alapításában, amelynek 1990-ben ügyvezető elnöke, 1991-től pedig elnöke volt.
Forrás: hvg.hu
Megosztod?

1 hozzászólás

  1. Author

    Nem tudom, de nekem soha nem volt szímpatkius. Valahogy úgy éreztem, hogy amit kap az sok. Nem dolgozott meg érte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .