Gazdasági hírek

Létszámcsökkentés?

Megkezdte a felkészülést a januári sztrájkra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete a közszféra állapotai miatt. Lázár János szerint viszont egyszerűen nem létezik olyan, hogy valaki egy közhivatalban sztrájkoljon.

Igen. Okkal félhetnek, hiszen januártól a kormány komoly létszám leépítéssel kezdené az évet, amit már több éve beharangoztak.  Létszámuk csökkent ugyan, de még mindig több, minta mit a kormány fenntarthatónak tart.

 


 

De mi is a különbség?

Az alapvető különbség az abban van, hogy amíg a köztisztviselők olyan állami alkalmazottak, akik az állam, és az önkormányzat megbízásából közhatalmat gyakorolnak, ezzel szemben a közalkalmazottak,- akik szintén állami alkalmazásban vannak-, nem gyakorolhatnak közhatalmat. Szintén különbség, hogy a köztisztviselő, csak kinevezés útján nyerheti el a megpályázott pozíciót, míg a közalkalmazottat kollektív szerződéssel alkalmazzák. A köztisztviselők jellemzően közigazgatási szervnek minősülő szervezetnél dolgoznak, míg a közalkalmazottak éppen az ellenkezője, azaz közigazgatási szervnek nem minősülő állami, vagy helyi költségvetési szervnél vannak alkalmazásban. Ilyen területek többek között a következők:

  • egészségügyi, és szociális intézmények
  • közoktatási intézmények
  • kulturális intézmények
  • honvédség

Különbség van továbbá, a két csoport jövedelmének a megállapításában is. A köztisztviselők esetében, egy illetményalap van megállapítva, amely a munkaviszony hosszától függően felszorzásra kerül egy szorzóval, továbbá ehhez jönnek még a különféle kiegészítő tételek, mint például nyelvpótlék, illetve egyéb juttatások. Ezzel szemben a közalkalmazottak esetében a jövedelem megállapítása az un. közalkalmazotti bértábla alapján történik. Ez a bértábla fizetési osztályokra, és fizetési fokozatokra osztható. Az, hogy ki melyik osztályba kerül, azt a végzettsége határozza meg, míg a fizetési fokozatot a közalkalmazotti munkaviszonyban eltöltött évek száma befolyásolja.

A fentiekhez tudni kell, hogy lényegében sem a köztisztviselők illetményalapja, sem a közalkalmazottak bértáblája sem változott 2008 óta. Ez alól kivételek a pedagógusok, illetve részben az egészségügyi dolgozók.

Kérdés mindig is az, hogy a magyar gazdaság el tud e tartani ennyi közalkalmazottat. Önök szerint?

 

Hozzászólások

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz