Kémkedéssel vádolnak két magyar állampolgárt

Kémek, mint mi
Kémek, mint mi

Az Egyesült Államoknak, az IMF-nek és a Svájci Alapnak való kémkedéssel gyanúsítják a magyar hatóságok az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát, Maxin Norbertet és a cég magyarországi képviselőjét, B. Béla Szabolcsot – írta hétfőn az Átlátszó. A Heti Válasz már 2013-ban megszellőztette, hogy a nemzetbiztonsági szerveknek gyanús egy vállalkozás. A Válasz.hu úgy tudja: a fenti két értesülés ugyanazon személyi kört érinti. 
Maxin annak a közvetve amerikai tulajdonban lévő Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.-nek volt a stratégiai igazgatója, amely 1990 óta foglalkozott banki kártyarendszerek, adatbiztonsági szisztémák és IBM-eszközök támogatásával Magyarországon. A Válasz szerint 2013 májusában az OTP és a Mol már „dobta” a Polygont. A bank alighanem titkosszolgálati jelzések nyomán blokkolta Maxinék számláit, majd kért végrehajtást a cég ellen, az olajtársaság pedig szintén egy pillanat alatt kitiltotta a neki kártyaszolgáltatás-támogatást végző kft. munkatársait az épületeiből – számol be a hírportál.
A Polygon egyébként partnere volt a K&H-nak, az MKB-nak, a CIB-nek és több más pénzintézetnek, továbbá 2006 legvégén közös érdekeltséget alapított a Demján Sándor-féle Euroinvesttel DAIS Információtechnológiai Zrt. néven, melynek Maxin Norbert lett a vezérigazgatója.
B. Béla beépült
A Maxinnal együtt letartóztatott B. Béla Szabolcs a hivatalos életrajza szerint az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt, majd 2006-ig az Egyesült Államokban tanult és építette szakmai karrierjét (egyebek mellett a Világbank-csoportnál). Ezután a parlament gazdasági bizottsága mellett tanácsadóskodott, később pedig a Maxin-féle Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft.-jét irányította. B. Béla Szabolcs a 2010-es kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyetteseként működött, majd 2015-ig a külgazdasági miniszter által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház üzleti stratégiai tanácsadójaként dolgozott – írja a Válasz.
Furcsa nyomozási körülmények
Az Átlátszó.hu szerint furcsa körülmények között zajlik a nyomozás Maxin és B. Béla Szabolcs ellen: az ügy iratai nincsenek titkosítva, mint az más hasonló esetekben szokásos. Maxin ügyvédje azt is érthetetlennek tartja, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményben miért a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya végzi a nyomozást. „Igaz, hogy az ügyfelem gyűjtötte az értékes tárgyakat és könyveket, de a büntetőeljárás nem ezekkel kapcsolatban, hanem kémkedés gyanúja miatt zajlik” – nyilatkozta.
Forrás: mandiner.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .