Jobbikosodó Fidesz, fideszesedő Jobbik

Fotó: HVG
Fotó: HVG

Az Orbán-rendszer lényege, hogy annak közepén Orbán áll, ezért nem készül a Fideszben olyan forgatókönyv, amely Vona Gábor pártjával történő koalícióval számol – írja a HVG.
A radikális jobboldal témáinak kihangosításával, köztük a polgárok fizikai megsemmisítésére vonatkozó állami felhatalmazás, a halálbüntetés pedzegetésével reagált Orbán Viktor a Jobbik előretörésére. A miniszterelnök korábban tartotta magát ahhoz, hogy nem emeli fel a pástra a Jobbikot, nem vitatkozik velük, mert reálpolitikai síkon úgy sem lehet csatát nyerni a szélsőséges indulatokra játszó radikálisokkal.
Abban, hogy Orbán sorban teszi a gesztusokat a magát szélsőjobbos pártból néppárttá átpozicionáló Jobbiknak, nem csak az elkóborolt szavazók visszahódításának szándéka áll. Egyfajta nemzedéki, kulturális összecsapás zajlik. A radikális jobb ugyanis azon a pályán verte meg Tapolcán a Fideszt, amely korábban a sajátja volt: a közösségépítésben.
Ma már a Jobbiknak is vannak saját, fiatalos hangvételű lapjai, gyorsan frissülő internetes orgánumai, házi tévéje, saját „Századvégje”, elitképzője, klubjai. Ezek mellett például a Fidesz ifiszervezete, a Fidelitas már csak a karrierista fiatalok gyűjtőhelyének tűnik.
Részletek a május 7-én megjelent HVG-ben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .