Indul a vesszőfutás: 32 millióra büntették Matolcsyék alapítványát

Mégsem ússzák meg olyan olcsón az MNB-alapítványok, hogy a szabályok áthágásával költötték a közpénzt. Bár múlt héten sokaknak úgy tűnhetett, azzal, hogy a botrány kitörése után az alapítványok saját maguk kértek vizsgálatot a Közbeszerzési Hatóságtól, túlléphetnek egyenként mindössze 200 ezer forint büntetéssel a közbeszerzési szabályokon.

Valójában azonban ez a bírság csak annak az adminisztratív mulasztásnak szólt, hogy a közpénzt költő alapítványok nem jelentkeztek be a hatóság közbeszerzési listájára, holott ezt meg kellett volna tenniük. A büntetés java még hátra van. Hiszen a Matolcsy-alapítványok nemcsak a listára nem jelentkeztek be, hanem utána úgy költötték a milliárdokat, hogy egyetlen esetben sem írtak ki közbeszerzést, ez pedig így már nem kétszázezerbe, hanem tízmilliókba fog kerülni.

Az ügyészség hétfőig 63 szerződés esetében kezdeményezett jogorvoslatot a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, a problémás szerződés értékének akár 15 százalékát is ki lehet büntetésként fizettetni, ami egy többmilliárdos tételnél már elég jelentős összeg lehet. (Adott esetben még súlyosabb következmény lehet, ha a bizottság a szabálytalanság miatt pert indít, és a szerződés érvénytelenségének kimondását kéri.)

Mészáros Lőrinc, Matolcsy unokatestvére és a többiek: ők szakítottak az MNB pénzszórásán

Mészáros Lőrinc, Matolcsy unokatestvére és a többiek: ők szakítottak az MNB pénzszórásán

Végigrágtuk magunkat a jegybank alapítványainak csaknem ezer szerződésén, és elképesztő tételeket találtunk. Rengeteg ment állampapírra, vettek ingatlanokat is szép számmal.Tovább

Az első bírságok hétfőn már meg is születtek. Eddig összesen három esetben marasztalta el a döntőbizottság Matolcsy Györgyék alapítványait, a következő időszakban azonban sorra születhetnek az újabb büntetésekről szóló határozatok.

Ezekről döntöttek első körben:

  • A PADA 30 millió forint büntetést kapott, amiért a Mészáros Lőrinc köreihez sorolt Magyar Építőt közbeszerzés nélkül bízta meg, hogy közel egymilliárdból építse át galériává és étteremmé a Csónak utca I. szám alatti villaépületet.
  • Ugyanez az alapítvány kapott egy 1,8 milliós bírságot is, amiért közbeszerzés nélkül a Friday Creative nevű pár fős cégre bízta havi 5 millió forintért, hogy irányítsák a doktori programot.
  • Illetve kaptak egy kisebb, 165 ezres bírságot is, mert közbeszerzés nélkül választották ki a Frank nevű céget, hogy készítsen közel 11 millió forintért videódokumentációt két első kerületi ingatlan felújítási munkálatairól.

Az összegekből látszik, a Közbeszerzési Döntőbizottság egyelőre nem élt a legszigorúbb, 15 százalékos büntetéssel – inkább a 3 százalékhoz közelít a kirótt összeg –, ugyanakkor a sok szabálytalanul megkötött szerződés miatt Matolcsyéknak várhatóan így is mélyen a zsebükbe kell majd nyúlniuk.

Pontosabban a mi zsebünkbe, hiszen bár az alapítványok közpénzből költött milliárdjai magáncégekhez vándoroltak, a büntetést már szintén közpénzből kell majd kifizetni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .