Határzár a vízi határszakaszokra is – mondja a Szegedi Jobbik

Megoldást kell találni a vízi határszakaszok őrzésére is – mondta Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke a Tisza partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Tóth Péter Jobbik Szeged
Tóth Péter Jobbik Szeged

Szegednél négy kilométer hosszan a Tisza sodorvonala jelenti a magyar-szerb határt, ez egyben a város közigazgatási határa is – közölte az önkormányzati képviselő.
Hozzátette, hogy a folyóba nem lehet kerítést építeni, de nem jelent megoldást a határzár felhúzása az ártérben sem, mert az áradások idején az is víz alá kerül.
Tóth Péter szerint félő, ha a magyar-szerb határ szárazföldi részén kiépül a kerítés, akkor Szegedre és más, hasonló szerkezetű határszakaszokra összpontosul majd az illegális migráció.
A jobbikos képviselő közölte, egyelőre nem derült ki, milyen erőkkel végzik majd a kerítésrendszer ellenőrzését, s hogy a határ élőerős őrzését segíti-e érzékelő- vagy kamerarendszer.
Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön azt közölte, hogy a Magyar Honvédség minden szükséges képességgel rendelkezik az ideiglenes biztonsági határzár építéséhez A határzár mintaszakaszánál tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kivitelezés tíz-tizenkét helyszínen kezdődhet el. A munkában a honvédség kilencszáz tagja vesz részt, a határidő november 30. A kormány kedden dönt arról, hogy a mintaszakasznál kipróbált négy technológia közül melyeket alkalmazzák majd a teljes 175 kilométeres magyar-szerb határon.
Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki sajtótájékoztatón közölte, a büntetés-végrehajtás fogvatartottjai készítik az alapanyagot, a határzár építése pedig állami keretek között történik. A munka műszaki irányítója és szervezője a Honvédelmi Minisztérium, de ha szükséges, akkor a belügyi tárca közfoglalkoztatottakkal segítheti a kivitelezést. Ennek pontos költsége a technológia függvénye, a kormány az alapanyagokra és a közvetlen munkaköltségre 6,5 milliárd forintot különített el – tette hozzá.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .