Hivatalos

Aroldo
Arold Péter
Nem tudunk mit tenni. Elkezdődött. A mai naptól, a következő 50 napon át, az első x megtételéig, hivatalosan is dobálhatják a szart a pártok egymásra. Zseniálisabbnál zseniálisabb plakátok, beszédek, lehúzások, mennybemenetelek, origózások, pestiprostizások, magyaridőzések és legvégén, de nem utoljára visszalépések és sakkhúzások 50 napja lesz.
A tár tele. A kormánymédia lapáttal fogja szórni a bizonyítatlan szennyet az ellenzékre, míg a jól nevelt ellenzék hátra tett kézzel fog ülni a padba és csak Pistike fog néhányszor belerúgni az oroszlánba. Mint tavaly. Tehát. Továbbra is meggyőződésem, hogy a „leszarom az egészet” választok megint nem mennek el, mert mi az, hogy a szabadnapjukon – ha az – sörözés helyett a sorsukról döntsenek. Jah persze meg értem őket, hiszen a paletta bazi nagy, de az ész harmat gyenge. Kamupártok százai fognak hasítani a cédulákon az orbáni terv megvalósításának érdekében, melynek fele a Fidesz fészkéből reppent elő és a balga magyar ceruzahegyét törve vési az x-et mellé, csak ne a Fideszt.
Pedig ha tudná? De nem tudja. És én sem tudom. Gőzöm sincs, hogy kire dobjam rá a kendőt, hogy 4 évig élvezhesse a bizalmamat.
Hát akkor hajrá fiúk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .