DK: Szabálytalan útfelújításért ne járjon pénz Mészáros Lőrincnek!

A Demokratikus Koalíció közleménye
A Demokratikus Koalíció közleménye

 Budapest, 2015. augusztus 23., vasárnap (OS) – DK: Szabálytalan útfelújításért ne járjon pénz Mészáros Lőrincnek!
A Népszabadság készített gyűjtést azokból a fővárosi utakból, amelyeknek a csatornázás utáni felújítását a Mészáros Lőrinc cégét is tömörítő konzorcium nyerte el. A hírportál szerint a XVIII. kerületben bizonyos utak akár egy méterrel is keskenyebbek lettek a felújítás következtében, míg a kerületi Fidesz-frakció vezetőjének körzetében felújított szakaszok még szélesebbek is lettek a korábbinál.
A felcsúti gázszerelő nyomán tehát a XVIII. kerületben minden út a korrupcióhoz vezet, hol keskenyebb, hol szélesebb nyomvonalon. A több szakaszon véghezvitt “útlopás” következtében ráadásul elvileg kétirányú utak változtak gyakorlatilag egyirányúvá, hiszen 3 és fél méteren nem fér el egymás mellett két autó. A nem fideszes körzetek lakóinak így a mindennapjaivá válik az életveszélyes közlekedés, amiért cserébe Mészáros Lőrinc újabb százmilliókat tehet zsebre korábbi milliárdjaihoz hasonlóan.
A Demokratikus Koalíció szerint használhatatlan utakért egy forint közpénz sem jár Mészáros Lőrincnek. A DK szerint azokat a szakaszokat, ahol a felújítás következtében az út szélessége nem éri el a hivatalos szabványban meghatározott 4,25 métert, Mészáros Lőrincnek haladéktalanul ki kell javítania.
Mivel az útfelújítás közbeszerzési eljárását a Főváros végezte, a DK szerint Tarlós Istvánnak is felelnie kell: adott-e teljesítési igazolást Mészárosnak az életveszélyes útfelújításért?
Gy.Németh Erzsébet
budapesti képviselő
DK
Kiadó: Demokratikus Koalíció

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .