A felmérések szerint a magyar lakosság az népszámlálás idején nem nagyon akaródzott bevállalni felekezeti hovatartozását, de nem ez hozta magával….

Asztalos Árpád Az Egyensúly Intézet negyedévente megjelenő szegénységkutatásában azt vizsgálja, hogy a magyaroknak egyéni szinten mekkora összegre van szükségük a….

Péter Arold Magyarországra eddig nem volt jellemző az önálló, határozott Afrika-politika, november elején azonban a parlament is megszavazta, hogy a….

Donald Tusk kormánya lecserélte az ország hírszerző szolgálatainak teljes vezetését, illetve megvonta a támogatást a lengyel közmédiától, az Európai Uniótól….

A Mona Lisa festmény ellopásának története egyike a legismertebb műalkotás-lopásoknak a történelemben. A festményt Leonardo da Vinci készítette a 16.….

Karácsony Gergely reakciója a Dubai projekttel kapcsolatban, ahol megmagyarázza, miért hazudtak megint Orbán bérencei. Amikor kiszivárgott, hogy a kormány titokban….

A pénteken történt színházi baleset miatt beadta a lemondását a Nemzeti Színház igazgatója. Az Index információi szerint olyan súlyos baleset….

80 villamos motorvonat beszerzésére irányuló keretmegállapodás megkötését tervezte a MÁV-START, most viszont kiderült, hogy a beruházásból nem lesz semmi –….

A kormány hivatalos Facebook propagandistái – persze az Ő oldalukat is kezelik vagy tizenöten, lásd Kocsis elbaltázott Facebook bejegyzését. most….

Vitéz Kőbányai Arold Péter Számos országban, köztük Magyarországon is, november 1-én ünneplik Mindenszenteket, amely a katolikus egyház ünnepe. Ezen a….

Hadházy Ákos ÓRÁNKÉNT 3000 FORINTÉRT(!) lehet csónakot, 4000 (!) forintért pedig kenut bérelni a felcsúti pocsolyán. (A mini szigetre átvezető….

Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat –….

Közvetlen utasításban adták ki a Fejér megyei rendőröknek, hogy állítsák meg és igazoltassák a Momentum plakátautójában utazókat. Erről Hadházy Ákos….

Elhunyt Sólyom László Magyarország volt Köztársasági elnöke. Sólyom László (született 1942. január 3.) magyar jogász és politikus, aki jelentős szerepet….

Nettó 41 millió forintért vásárol különböző típusú koporsókat az A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság. A cég vállalja, hogy 12 hónap….