Beperelték Nagy-Britanniát Izrael létrejöttében játszott szerepe miatt

Franciaországot, Németországot, Olaszországot, az USA-t, az egyiptomi külügyminisztériumot és az ENSZ-t is bevonni készülnek a perbe.

Kairóban beperelte egy palesztin szervezet Nagy-Britanniát, amiért aktívan hozzájárult Izrael állam létrejöttéhez az első világháború idején – adta hírül kedden a Daily News Egypt című napilap.
A keresetet benyújtó szervezet célja, hogy “helyreálljon a palesztinok joga a földjükhöz, amelyet elrabolt tőlük” az 1917. november 2-án kiadott, úgynevezett Balfour-nyilatkozat.
A szóban forgó levélben Arthur James Balfour egykori brit külügyminiszter afelől biztosította a hazájában tevékeny cionista mozgalom vezetőjét, hogy kormánya támogatja egy “zsidó nemzeti otthon megteremtését Palesztinában”. A nyilatkozat óva int ugyanakkor minden olyan lépéstől, amely “megsérti a meglévő palesztinai nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait”.
Elő-Ázsia egy 1940-es térképen. Fotó: Arold Péter
Elő-Ázsia egy 1940-es térképen. Fotó: Arold Péter

A kereset elbírálása során egy kairói bíróság hétfőn úgy határozott, hogy az ügy a hatáskörébe tartozik. A Palesztin Népi Kampány az Egyesült Királyság Bepereléséért nevű szervezet alapítójának célja Nagy-Britannia felelőségre vonása a “palesztin nép ellen elkövetett izraeli bűnök miatt”. Vezetője, Avani el-Hábet szerint az eljárás célkeresztjében a brit miniszterelnök áll, de a bíróság hétfői döntése után Franciaországot, Németországot, Olaszországot, az Egyesült Államokat, valamint az egyiptomi külügyminisztériumot és az ENSZ-t is bevonni készülnek a perbe.
A kairói brit nagykövetség szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az ügyről szóló sajtójelentéseket ugyan ismerik, hivatalos értesítést azonban nem kaptak a bíróságtól.
Forrás: MTI
Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .