Bajban Voldemort: felfüggesztik a fideszes képviselő mentelmi jogát

A pályázat behúzására viszont már nem került sor, mert egy kisebb összegű adócsalás miatt nyomozást indított a NAV, majd hamar rájöttek, hogy többről van szó, mint korábban gondolták. Ezt követően tájékoztatták Balog Zoltánt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét is a politikai érintettség miatt, majd végül a cinkosok fülébe is visszajutott, hogy vigyázniuk kell.

Ekkor viszont már késő volt, és vélhetően emiatt menesztették Köpeczi-Bócz Tamás államtitkárt, majd immáron biztosan emiatt két embert előzetes letartóztatásba helyeztek, hárman pedig beismerő vallomást tettek, és szabadlábon védekezhetnek.
Voldemortot, azaz Mengyi Roland fideszes parlamenti képviselőt eddig nem tudták meghallgatni, mivel védte őt a mentelmi jog. Ez változhat most, amikor maga Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte annak felfüggesztését.

A korrupciós ügy mentén történt lehallgatások során megnevezték Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkárt és felettesét, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert is.

Az eljáró hatóságokkal teljes mértékben együttműködök, és magam fogom kérni az Országgyűlést, hogy a mentelmi jogomat függessze fel a valóság mielőbbi tisztázása érdekében – közölte Mengyi Roland országgyűlési képviselő a Fidesz-frakción keresztül csütörtökön nem sokkal dél után.
A felelős: Orbán

A Jobbik szerint az ügyészség lépése mögött az áll, hogy a kormány így akarja elterelni a figyelmet

„Rogán Antalnak és a miniszterelnök közvetlen környezetének nagyon súlyos maffiaügyekben való érintettségéről.”

Volner János, a párt frakcióvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: A Fidesz körüli korrupciós botrányokban

nem kerülhető meg Orbán Viktor személyes felelőssége sem.

A politikus szerint a kormányfőnek Mengyi Roland országgyűlési képviselőt és Rogán Antal kabinetfőnököt is azonnal vissza kellene hívnia tisztségeikből. (Előbbire a Fidesz elnökeként, utóbbira miniszterelnökként lenne lehetősége – a szerk.)

Forrás: alfahir.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .