A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye
    Budapest, 2018. május 5., szombat (OS) – A Jobbik felszámolná a korrupciót – a Fidesz és Morvai Krisztina támogatja azt

Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti képviselője a 2018. május 3-i szavazáson támogatta az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szóló ellenőrző bizottsági jelentést. A jelentés hatása önmagán túlmutat, hiszen céljai között van az olyan visszaélések felderítése és felszámolása is (az OLAF és az uniós ügyészség segítségével) melyek tömegesen fordultak elő a magyar kormány köreiben.
Jellemző, hogy a Fidesz a szavazáson tartózkodott, hiszen a „szabadságharcos retorika” máza alatt nagyon szívesen veszik az Európai Uniótól érkező milliárdokat – elszámolni azonban már kevésbé szeretnek velük. A Fidesz álláspontját osztotta Morvai Krisztina is, akit az őt delegáló Jobbik korábban visszahívott posztjáról. A Jobbik sajnálatosnak tartja, hogy esküszegő egykori képviselője, aki politikai karrierjét az elszámolások ígéretével kezdte, mára már az Európai Unióból kifelé lépdelő Fidesszel együtt szavaz az elszámoltatás ellen.Jobbik Magyarországért Mozgalom
Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom
Megosztod?