Hát nem aranyos? – A TASZ képviselte Orbán Viktort 2007-ben a bíróságon

schiffer-orbán-lilaMásodfokon folytatódik holnap a rendészeti minisztérium által Orbán Viktor ellen indított személyiségi jogi per a Fővárosi Ítélőtáblán. Az első fokon pernyertes Fidesz elnökének jogi képviseletét a TASZ látja majd el.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet elvállalta Orbán Viktor jogi képviseletét az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) elleni személyiségi jogi perben, amelyet holnap tárgyal másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. A hírt Schiffer András, a TASZ ügyvivője megerősítette. Elmondta, ő maga képviseli majd a Fidesz elnökét a perben. Az ügyvéd rámutatott, első fokon Orbán saját maga járt el az ügyben, de a napokban megkeresés érkezett a TASZ-hoz, amelyre igent mondtak.
– Azért vállaltuk el Orbán Viktor jogi képviseletét, mert évek óta szeretnénk elérni a joggyakorlatban annak a tisztázását, hogy a közhatalmi szerveknek van-e jó hírük. A TASZ álláspontja szerint a közhatalmi szervek állítólagos jó híre nem korlátozhatja a politikai viták szabadságát – fogalmazott Schiffer András. Ismert, az akkor még Petrétei József vezette rendészeti minisztérium tavasszal azért indított személyiségi jogi pert Orbán Viktor ellen, mert a Fidesz elnöke politikai nyomást és utasítást vélt felfedezni a rendőrség október 23-i brutális fellépése mögött. Petréteiék a jogsértés megállapításán túl 3,6 millió forintos nem vagyoni kártérítés kiszabását is kérték, amelyet a „megsérült rendőrök javára” fordították volna.
Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság viszont július elején megállapította: a politikus csak a véleményét mondta el, méghozzá a jogszabályi kereteken belül, és az nem volt indokolatlanul bántó, sértő, és burkoltan nem fejezett ki tényállítást. A bíróság rámutatott: az Alkotmánybíróság több határozatban szögezte le, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védi, és egy közhatalmat gyakorló szervnek jobban kell tűrnie az őt érő kritikákat. A minisztérium fellebbezett az ítélet ellen.
A rendészeti tárca perindítását korábban a TASZ is aggályosnak nevezte. Mint fogalmaztak: „a rend őreinek jó hírnevét nem Orbán Viktor nyilatkozata sérti”, hanem hogy hónapokkal az őszi események után sem neveztek meg felelősöket, és nem vontak le személyi konzekvenciákat a nyilvánvaló szakmai hibák és túlkapások miatt.

1 hozzászólás

  1. Parolázott ő Bajnaival és Sólyommal is. Na ezért nem lesz igazi kormányváltás ebben az országban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .