Első fokon lopott Matolcsy?

A Fővárosi Törvényszék 2017. február 16-án kihirdetett elsőfokú ítéletében elutasította Matolcsy György keresetét Bárándy Gergely MSZP-s képviselő ellen, írja a bíróság sajtóközleményében. A jegybank elnöke személyiségi jog megsértése miatt indított pert Bárándy ellen, miután a szocialista politikus 2016. május 16-án parlamenti felszólalásában azt mondta:
Nem a Nemzeti Bank munkatársai vagy általában a Nemzeti Bank lopta el a közpénzt, hanem ön és az ön környezete, és az ön családja.
A sérelmezett kijelenés az MNB-alapítványok körüli botrányra utalt, de azóta Matolcsy és Bárándy közt történtek újabb csörték is, amelyen nem képezik a mostani per tárgyát, de jól jelzik, hogy az MSZP-s politikus nem tartozik a jegybankelnök kedvencei közé.

Matolcsy felperesként kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogának megsértését, valamint kötelezze az alperest egymilliós sérelemdíj fizetésére és megfelelő elégtételadására: Bárándy juttasson el egy közleményt a MTI-nek, amelyben sajnálkozását fejezi ki az elhangzott kijelentés miatt.
Az elsőfokú bíróság azonban nem találta elég megalapozottnak a keresetet. Álláspontja szerint Matolcsy országos szintű közszereplő, ezért a társadalmilag széles körben ismert tárgyú vita során kifejtett, markáns kritika nem sérti a személyiségi jogait, Bárándy kijelentése nem haladta meg az alaptörvényben megfogalmazott véleménynyilvánítási szabadság korlátait. Az ítélet nem jogerős.

Megosztod?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .